Eleve lehetséges

Kim Rasmussennek, női kézilabda-válogatottunk szövetségi kapitányának nem kellett azon törnie a fejét, hogyan szűkítse le a keretét a hétvégén kezdődő franciaországi Európa-bajnokságra. Mert szűkült az magától, példátlan ütemben. A dán tréner 2016 májusában szerződött hozzánk, és azóta folyamatosan amiatt is izgulhat, különféle okokból kiről mikor kell lemondania a kiválasztottjai közül.

A közelmúlt legjobbjait­ sorra véve, Görbicz Anita egy éve búcsúzott a válogatottságtól, Szucsánszki Zita – családalapítási szándékkal – nyáron állt le, babát vár Zácsik Szandra, Szekeres Klára, és – mint ahogy a minap kiderült – Hornyák Dóra is.

Sérülés miatt hiányzik Tomori Zsuzsanna, Kisfaludy Anett és Klivinyi Kinga, utóbbi a vasárnap zárult norvégiai tornán dőlt ki; lapzártakor talán még bízhatunk benne, nem véglegesen.

Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a három évvel ezelőtti, 2015-ös világbajnoki garnitúrából mostanra mindössze két mezőnyjátékos, Kovacsics Anikó és Planéta Szimonetta maradt, a 2016-os Eb-anyagból – tehát már a Kim Rasmussen-érából – öt, a tavalyi világbajnoki résztvevőkből hét „hírmondó”.

Heten első világversenyükre készülnek, Lakatos Rita még egyszer sem játszott a felnőttválogatottban, Szalai Babett és Kazai Anita egyszer, Kiss Nikolett kétszer, Szabó Laura négyszer, Tóvizi Petra a múlt heti Möbelringen Kupán debütált. A kerettagok átlagban 28 válogatottságot számlálnak.

Összehasonlításképpen: első Európa-bajnoki ellenfeleinknél, a hollandoknál a válogatottsági átlag 86, és bár két kiváló beállósukra, Yvette Brochra és Danick Snelderre nem számíthatnak, szombaton a mieink ellen tizenegy 2015-ös világbajnoki ezüstérmest, nyolc riói olimpiai elődöntőst, tíz 2016-os Európa-bajnoki másodikat és tizenkét 2017-es vb-harmadikat vethetnek be.

Hogy így mi lehet a célunk ellenük? A magyar kézilabdában nem mondhatjuk, hogy a tisztes vereség.

Hát még úgy, hogy márciusban, Eindhovenben, a kontinenstorna selejtezőjén kényszerből megfiatalított együttesünk Kovacsics Anikó hat, Háfra Noémi öt és Lukács Viktória négy góljával 23–22-re saját otthonában győzte le a jóval esélyesebb házigazdát.

Ők hárman most is harcra készek, és a kézilabdások ars poeticájává nemesedett dal Kowalsky meg a Vegától is érvényben maradt: „Amíg van újabb nap, amíg a szíved visz, nehéz az lehet, de lehetetlen az nincs! …Eleve lehetetlen, hogy bármi lehetetlen.”

Ezért valljuk, hogy a tisztes vereség legfeljebb papírforma lehet – de cél nem.