jegyzet

2018.08.29. 06:30

Oda az erő

Ökrös Csaba

A kocsmai verekedések avatott szakértői szerint alattomossćg ágyékon rúgni az ellenfelet. Aki erre vetemedik, az bizony kevéssé tetszetős módon próbál előnyt szerezni saját ereje megspórolásával, egyben a másik meggyengítésével. Ahogy mondani szokás: nem azt nézi, hogy ő legyen az erősebb, hanem hogy az ellenfél legyen a gyengébb.

Néhány nappal ezelőtt egy honfitársunk angolosan távozott az amatőr kerékpárosok számára kiírt korcsoportos világbajnokságról. Az 1952-es születésű férfiú bringáját megvizsgálták a versenybírók, és kiderült, hogy elektromos motor van beépítve a vázba. A szabályok ezt nem kifejezetten pártolják, így nem csoda, hogy a távozás hímes mezejére lépett a biciklista.

A tiltott teljesítményfokozás nem új keletű a versenysportban, a kerékpározás világából is sok példát láthattunk erre. Egészen a közelmúltig a doppingszerek alkalmazása volt a bevett szokás, általában orvosi, kuruzslói segítséggel zajlott a csalás. Meglepő módon nemcsak a profi sportban, hanem a magas színvonalon sportoló amatőrök világában is jelen volt (talán jelen is van) a dopping.

Az 1990-es és 2000-es évekre tehető EPO-korszakról az is tudható, hogy nem kizárólag a versenyeket sorra nyerő sztárok alkalmazták a vörösvértest-képződést elősegítő szert, hanem az amatőr kerékpárversenyzők körében is kedvelt volt. A korábbi profik magukkal vitték a korosztályos versenyek világába is a szerhasználat „kultúráját”.

Ha visszatekintünk az elmúlt tíz évre, egyre többször hallhattuk megfogalmazódni a gyanút és láthattuk be is bizonyosodni: vázba rejtett motor biztosít többleterőt egyeseknek.

Bizonyos tekintetben motort használni olyan, mint ágyékon rúgni a versenytársakat.

Persze, ha egy kicsit változtatunk nézőpontunkon máris azt látjuk, hogy a technikai dopping az egészségmegőrzés fontos eszköze. A legfontosabb pillanatokban kímélni lehet a nagy tehertételnek kitett szívet, komfortosabb körülményeket lehet biztosítani a tüdőnek. A már említett, 66 éves magyar kerekes bizonyára elég idős ahhoz, hogy ezt is mérlegelje. Lehetséges, hogy ő egy illegalitásba vonult életmód-tanácsadó, aki nem rest betartani azt, amit ügyfeleinek javasolt: a testedzés során betartott mértékletességet.

Egyelőre a sport világa nem érett meg arra, hogy a külső segítséget legálisnak ismerje el. Ez a tragédiája a vázba épített motorral versenyző kerekesnek. Olyan lehetett neki a versenybírákkal találkozni, mintha ágyékon rúgták volna. Már a küzdelem előtt odalett az ereje.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!