Sport

2016.12.01. 18:05

Óriási küzdelemre számít a pápai gárda

Pápa - A tabella hatodik helyén álló Motax KC Pápa az ötödik MTK Törökbálint csapatát fogadja pénteken 18 órai kezdettel a férfi kosárlabda NB I/B-ben.

B. Virág Rita

Kéthetes szünet után folytatódik a kosárlabda-bajnokság a pápaiak számára. Jókor jött a pihenő, hiszen legutóbb ezer sebből vérzett Vajda József edző alakulata. Sérülések, eltiltások miatt legutóbb Bonyhádon alapos verésbe szaladtak bele a pápai fiúk (106:41).

Azt viszont kötelező megemlítenünk, hogy most hazai ütközet következik, és a városi sportcsarnokban eddig valamennyi találkozóját sikerrel abszolválta a Motax KC. Az MTK Törökbálint közvetlen riválisa a Pápának, már ami a tabellán elfoglalt helyezéseket mutatja.

A Pápa (a labdával Nikola Majic) megőrizné hazai veretlenségét
Fotó: Penovác Károly

- Egységes, összeszokott csapat az MTK, ám hazai pályán a győzelmet célozzuk meg. Nem túl jó, ha kiesel a ritmusból és ilyen hosszú szünet szakítja meg a pontvadászatot, ám nekünk jókor jött a meccs nélküli időszak. A sérültjeink felépültek, Kálmán eltiltása is lejárt, így újra legerősebb összeállításunkban léphetünk pályára - összegzett Vajda József, a pápaiak mestere. - Nagy csatára számítunk, de nem kérdés, hogy szeretnénk megőrizni itthon a veretlenségünket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!