Sport

2015.12.10. 14:02

Hazai pályán a veszprémi kosarasok

Veszprém - Az idény első fiaskója után visszatérne a győzelem útjára a Hoya Pannon Egyetem Veszprém NB I/B-s férfi kosárlabda-együttese, amely pénteken a Baját fogadja.

B. Virág Rita

A veszprémi kosarasok hat sikerrel megvívott bajnoki után a múlt héten, Oroszlányban először kaptak ki (85:81).

- Nem történt tragédia, tisztában voltunk vele, hogy egyszer eljön ez a pillanat is - kezdte Mérész Csaba, a Hoya szakvezetője. - Tompán kezdtünk, figyelmetlenek voltunk az első szettben, és az itt összeszedett hátrányt cipeltük végig a mérkőzésen. A küzdésre, akarásra nem lehet panaszom, a srácok mindent megtettek, hogy utolérjük az Oroszlányt, ám most nem sikerült - összegzett az edző.

A bakonyiak pénteken újra hazai pályán szerepelnek, a hatodik helyen álló Bajai Bácska FKE alakulatát fogadják 17 órától.

A bakonyiak pénteken a hatodik Bajai Bácska FKE alakulatát fogadják
Fotó: Penovác Károly

A Baja eddig idegenben háromszor szerepelt, s egyszer, Pápán tudott nyerni, a Győr és a Vasas otthonában azonban alulmaradt.

- Alaposan felkészültünk, és egyáltalán nem számítunk könnyű ütközetre. A Baja külső dobásaira és a centerjátékára különösen oda kell figyelnünk. Mándity és Ágfal-vi a két kulcsember, akiket megpróbálunk majd semlegesíteni - fogalmazott Mérész Csaba.

Hozzátette, jó lenne minél hamarabb megnyugtató előnyt kiharcolni, ahogy azt eddig is tették a hazai összecsapásokon. Szerencsére mindenki egészséges, sérülés nem hátráltatja a csapatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!