2016.12.16. 08:11
Nincs kit szeretni, nincs kit utálni...
Miért nem érdekel senkit a magyar foci? Mármint a helyszínen, a lelátókon. Mert a magyar foci igenis érdekes, és van is rá igény, csak valahogy ez az igény ritkán talál olyan terméket, amelyet szívesen fogyaszt.
Illetve megfordítva: a mai magyar futballtermék általában nem találkozik tömeges fogyasztási igényekkel.
Ha mégis, például a válogatottunk Európa-bajnoki részvétele, akkor habzsolás van. De hiába vándoroltak ki júniusban két hét alatt több százezren Franciaországba, az NB I őszi idényét, írd és mondd, összesen
294 114-en tekintették meg a helyszínen. Fordulónként valamivel több mint 15 ezren, meccsenként 2580-an. Ez rosszabb, mint az egy évvel korábbi statisztika. Az Eb-mámor tehát semmilyen hatással sem volt az élvonalbeli labdarúgásra, s nyilván igaz ez az alacsonyabb osztályokra is. A televízióban sokan néznek magyar focit, az azzal foglalkozó internetes oldalak dübörögnek, a szurkoló mégsem vált jegyet a meccsekre. Vajon miért?
A labdarúgás egy termék, s mint ilyen, számos össze-tevő és bonyolult folyamat elegye. Éppen ezért én most egyszerűsítenék. Szerintem egy dolgot felejtenek el azok, akik szeretnék visszacsábítani az embereket a stadionokba: az egyéniséget. Azokat a sztárokat, akiket mindenki ismer, egyedi stílusuk van, könnyedén beazonosíthatóak, tudnak valamit, amit más nem, a gyerekek példaképei. Szerethetőek vagy éppen utálhatóak.
A szurkolót nem az érdekli, hogy a Ferencváros jól tud letámadni, vagy hogy az MTK milyen szépen járatja a labdát. Hanem az, hogy ki az, aki két embert vág át egy biciklicsellel, aki képes gólt ollózni, 30 méteres szabadrúgásból kapufát szétforgácsolni, vagy urambocsá úgy alárúgni az ellenfél cselgépének, hogy az kétszer meggondolja a trükközést. Azt, aki kiemelkedik a mezőnyből a pályán és azon kívül, például a meccs után olyat nyilatkozik, hogy két napig mindenki őt idézi.
A mai NB I-ből hiányoznak az egyéniségek, a szín, a fűszer. Az olyan figurák, akiknek van kisugárzásuk, s ez a kisugárzás nem azt jelenti, hogy ki milyen menő külsőséget tud villantani.
Sajnos ma ott tartunk, hogy egy átlagos magyar utánpótláscsapat alkartetoválásban vetekszik a mexikói börtönválogatottal. Senkit sem érdekeltek David Beckham tetoválásai, amíg nem lett David Beckham. Jó lenne megfordulni a lovon, én bízom benne, hogy sok rejtett egyéniség van a magyar futballban, és abban is, hogy prioritássá válik feltérképezésük, támogatásuk.
