Sport

2013.10.04. 12:27

Maraton az olasz tengerparton

Idén is becsülettel helytálltak várpalotai, illetve pétfürdői sportolók az közép-olaszországi Porto San Giorgio-ban rendezett maratoni futóversenyen, ahol régi barátokként üdvözölték a magyar csapatot.

Szabó Péter Dániel

Persze nem véletlenül, hiszen közel 25 esztendeje utaznak ki rendszeresen a nemzetközi berkekben is jegyzett Maratona del Piceno versenyre a péti és várpalotai sportolók, s ez idén sem volt másképp. Németh Tibor vezetésével egy egész busszal keltek útra a futók, döntően a palotai Marathon Tömegsport Egyesület és a Futapét atlétái, hogy szeptember 29-én teljesítsék a 42 kilométeres távot vagy rajthoz álljanak a tíz, illetve négy kilométeres versenyen.

- Idén tizenöten vágtak neki a csapatunkból a klasszikus távnak, öt hölgy és tíz férfi. Ami a legfontosabb, hogy mindannyian sikerrel abszolválták a maratont, Jánosi Nóra ráadásul most először futotta le a versenyen a távot. Pedig nem volt egyszerű dolguk, Porto San Giorgio-ban az időjárás is nehezítette a versenyzők dolgát. Igen magas volt a páratartalom, s néhol szélben és felhős időben, néhol pedig tűző napsütésben kellett futniuk. A legjobb eredmény a magyar csapatból Peyer Zoltán érte el (2:49), aki az abszolút hatodik helyen végzett, de Besenyei József (3:34) és Gazsó Kornél (3:40) is kiválóan teljesített. A hölgyek között az abszolút tizenhatodik, négy órán belül célba érkező Fazekas Margitot érdemes kiemelni, aki sokadszorra bizonyította klasszisát. Fontos kiemelni a hetvenedik életévében járó Martos Pétert, aki korát meghazudtolva futotta le a távot, s mosolyogva érkezett a célba. Rajtuk kívül többen teljesítették a maratoni mellett meghirdetett négy, illetve tíz kilométeres távot, utóbbi versenyben Búcsú Dénes a kilencedik helyen zárt. Összesen egyébként 37 magyar sportoló futott Porto San Giorgioban - mondja Németh Tibor, aki a kezdetek óta koordinálja a magyar csapat utazását, s több ízben maga is lefutotta már a maratont.

Magyar futók csoportja a verseny rajtja előtt (Fotó: Szabó Péter Dániel)

A Porto San Giorgio-i verseny egyébként a sport igazi ünnepe volt. Az olaszok ezúttal is kiváló házigazdának bizonyultak, két napon át minden a futásról szólt a festői tengerparttal rendelkező olasz kisvárosban. A helyiek a kávézók, éttermek teraszáról szurkoltak a versenyzőknek, akik útja sokszor a tengerparton vezetett. A viadalt követően hamisítatlan olasz ebéd, valamint koncertek és kulturális bemutatók színesítették a programot.

A hetvenedik életévében járó Martos Péter is sikerrel teljesítette a maratoni távot (Fotó: Szabó Péter Dániel)

A versenyt követő fogadáson a hagyományoknak megfelelően egymást is köszöntötte a vendég magyar és a házigazda olasz fél. Németh Tibor mellett Galambos Szilvia és Kádár István önkormányzati képviselők, valamint Sándor Tamás aljegyző is ellátogatott Olaszországba. Mindannyian méltatták a szervezést és a sport révén kialakult több évtizedes barátságot, apró ajándékokkal lepték meg az olaszokat, köztük Egidio Lattanzi és Bruno Andreani főszervezőket. Ott volt az ünnepségen Várpalota testvérvárosának, a Porto San Giorgio szomszédságában lévő Grottazzolinának a polgármestere, Mariano Ambrogi is. A jövőre búcsúzó városvezető köszönetét fejezte ki a várpalotai delegációnak az elmúlt évek élményeiért, s reményét fejezte ki, hogy a két város közötti kiváló kapcsolat a jövőben is fennmarad.

Ami a folytatást illeti, a sportbarátság természetesen nem szakad meg, az olaszok jelezték, már készülnek a 20. Várpalotai Félmaratonra, amelyre idén október 19-én-kerül sor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!