2017.03.18. 14:28
Örök érvényű mondandók - Három település együtt ünnepelte magyarságát
Somlószőlős - Nemeshodos és Őrihodos testvértelepülések képviselőit látta vendégül az önkormányzat a nemzeti ünnep rendezvényén.
A három település együtt ünnepelte magyarságát. Kiss János Norbert, Somlószőlős polgármestere ünnepi beszédét a közös gondolkodás, az együttműködés és az együtt haladás fontosságára fűzte fel. Történelmi példákon át érkezett napjaink feladataihoz, melyeket csak közösen, összefogva lehet megvalósítani.
A helyi óvodások ismét felkészülten és rengeteg kedvességgel léptek színpadra, de nagy sikert aratott az óvónők, majd a nemeshodosi A Megmaradásunkért Kultúrcsoport előadása is. Már hagyomány, hogy közösen ünnepelnek a települések.
Az ünneplőket mélyen megérintette a szívbemarkoló, példaértékű összeállítás, amelyben az előadók ismét képesek voltak megújulni az örök érvényű mondanivalójukkal. A rendezvényen fellépett a Somvirág Nyugdíjasklub énekkara, Marton Dóra és Marton Dávid verset szavalt. Az ünnepség végén megkoszorúzták Stetina Vincze honvéd hadnagy és Mészey György honvéd ezredes síremlékét.