Raposka

2016.01.06. 13:57

Falu a hegy lábánál

Raposka – A Szent György-hegyet nyugatról őrző kistelepülés azon kevesek közé tartozik, amelyeket nem érint a lakosság számának folyamatos csökkenése. Sőt, a rendszerváltás óta a létszám az akkori 198–200-ról 256 főre emelkedett.

Tóth B. Zsuzsa

– Az utóbbi években stagnál, köszönhető ez Tapolca, a Szent-György-hegy és a Balaton közelségének, valamint annak, hogy csendes zsákfalu Raposka. 1890-ben laktak itt ennyien, mint most. Évente általában két baba születik, óvodánk, iskolánk ugyan nincs, a 18 év alattiak száma viszont folyamatosan negyven felett van – mondja a polgármester. Bolla Albert már a falu jövő évi 700 éves évfordulóját is tervezi, pedig rengeteg más esemény, feladat áll előttük addig. A 87 ingatlannal bíró település osztozik Tapolcával a közös önkormányzati hivatalt illetően. Érdeklődnek az eladó házak és a telkek iránt, az önkormányzat néhány adásvételt hamarosan előkészít. Az utóbbi években nemcsak a telkek találtak gazdára, hanem szépen gyarapodott is a falu.

Bolla Albert polgármester a felújított hivatal előtt nézi, amint Borbély Balázs vállalkozó és segítője, Varga László sódert szór az útra (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

– Megújult a hivatal és a kultúrház épülete. Utóbbi tetőterében turistaszállást alakítunk ki a bakancsos kerékpáros turizmus erősítése érdekében, ha lesz hozzá pályázati támogatás. Nyaranta vannak vendégek a kiadó házakban, a falusi turizmus segít a megélhetésben. Elkészült a Szent György-ivókút, amelyből a Szent György-napokon bor folyik. A németországi testvértelepüléssel, Ebenheimmel szoros barátságunk tiszteletére kopjafát állítottunk. Játszótér készült, hősök kertjét alakítottunk ki a temetőben. Megvalósult a szennyvízberuházás, megújultak a belterületi utak, a buszvárók. A falugondnoki szolgálatunk új gépkocsit kapott, nagy szerepe van az idősek ellátásában – sorolja a polgármester.

Ángyán Katalin és Petrétei Krisztina kultúros a könyvtárban, amelyet jól kihasználnak a lakosok

Nagy Norbert falugondnok naponta nyolc-tíz ebédet hord a városból az időseknek. Ilyenkor, télen, ha kell, segít a tűzifa behordásában, a hóeltakarításban is az ebédhordás, bevásárlás, orvoshoz fuvarozás mellett. Varga József alpolgármester arról beszélt, hogy energiatakarékos megoldásokat keresnek az intézmények fenntartásához. A játszótér kavicsos burkolatát gumilapokra cserélnék, és a felnőttek számára sporteszközöket szereznének be. Információs táblákra szintén szükség lenne, a térfigyelő kamerarendszerre ráférne a korszerűsítés. A templom melletti önkormányzati ingatlant csak harangozóháznak nevezik. Egykor Szabó Imre bácsi, a harangozó élt ott, ma a falu tulajdona, felújításra vár. Irodának, klubhelyiségnek alkalmas lenne fiatalok és idősek részére egyaránt. A ravatalozót szintén fel kell újítani, a temető kerítését ugyancsak.

Barka Imre bácsi a szomszédoknak is szívesen füstöli a húst disznóvágás után

– A hegyen egykor állt kilátó helyére újat szeretnénk építeni a hegy körüli településekkel együtt. A 417 méteres, legmagasabb pontról gyönyörű körpanoráma nyílik. A terv készül, a megvalósításon dolgozunk. Sajnos a régi kilátóról eddig még nem találtunk fényképet vagy leírást, jó lenne tudni, hogy az milyen lehetett. A Tapolca és Szigliget közötti kerékpárút megvalósítása szintén a közeljövő feladata, sokan várják már az elkészültét – mondja Bolla Albert. Leszögezi azonban, hogy a 33 milliós költségvetést és abban a hatmillió körüli bevételt figyelembe véve csakis pályázati támogatással fejleszthetnek. Attól függetlenül a testvérkapcsolatok ápolására eztán is gondot fordítanának, tavasszal már érkeznek a vendégek. A kulturális programok között a hagyományos ünnepeken kívül Vince-napi borkóstoló, falunap, a szüreti és a Halloween-ünnep, az idősek napja és a forraltbor-főző verseny szerepel a naptárban. A raposkaiak együtt köszöntik a gyerekeket, a hölgyeket, az édesanyákat, várják a Mikulást, búcsúznak az évtől. A kultúros, Petrétei Krisztina gondoskodik róla, hogy a műsorokban részt vegyen a lakosság apraja-nagyja, a többiek pedig büszkék a szereplőkre. Egyébként az itteniek rendben tartják a portájukat és környékét, rendezett a falu. Szorgalmas emberek élnek Raposkán, megtalálják a munkát a városban, a hegyen a szőlőben, illetve a Balaton-parton a vendéglátásban. A templomban hetente misézik Cséry Gergő atya, aki aktívan részt vesz a falu egyéb programjaiban is. Ahogy, ha csak tehetik, Kovácsné Ottó Krisztináék is. A család három gyermekkel költözött a faluba 2009-ben. Krisztina azt mondja, a tapolcai munkahelyhez közel vannak, és mindenképpen családi házat szerettek volna, így választották Raposkát. Az első pillanattól fogva befogadta őket a település.

Simonné Király Anna édesanyját, a falu legidősebb lakóját, a 91 éves Király Józsefné Margit nénit látogatja, akihez éppen a gyógyszerrel érkezett Nagy Norbert falugondnok

– Amíg a gyerekek a játszótéren ismerkedtek egymással, mi, az anyukák a kicsikre vigyázva kötöttünk barátságot. De a kapcsolatokat a sok ünnepség, rendezvény is erősíti. Erénye Raposkának, hogy a gyerekek a könyvtárban megtalálják a szükséges olvasnivalót, és hogy a kultúrházban olyan előadásokat szerveznek, amelyek érdeklik az itt élőket – méltatja a falut Kriszti. Névrokona, Petrétei Krisztina kultúros örömmel hallja mindezt. Kriszti a programok szervezése, a könyvtár üzemeltetése mellett természetjáró tanfolyamot is végzett, hogy az idegenforgalom terén is hasznosíthassa tudását. Segítsége is van, Ángyán Katalinnak ugyancsak ad munkát a kultúrház, ahol mindig történik valami. Mostanában tollfosztásra készülnek a helyi asszonyokkal, a férfiak pedig a borra ügyelnek. Újvári Géza borász szerint 200 ingatlan van a hegyen, ami a faluhoz tartozik. A gazdák nagyrészt olaszrizlinget, valamennyi szürkebarátot termesztenek a szépen gondozott ingatlanokon, furminttal mostanában próbálkoznak.

Egyszóval mindenki megtalálja a feladatát itt. Ezt tükrözi a település arculata, a kiegyensúlyozott gazdálkodás is. Nem véletlen, hogy olyan népszerű a falu.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!