Megismerték a sulit

2017.11.15. 15:57

SÉTA – Óriási volt az érdeklődés az iskolai nyílt napunkon

A Pápai Jókai Mór Szakgimnázium a múlt héten nyílt napot tartott, a programon én kísérő voltam.

Annyira jól sikerült az iskolai nyílt napunk, hogy valósággal tolongtak nálunk a leendő középiskolások.

Rengetegen érkeztek, az én csoportomban 18 személy „tolongott”.

Tulajdonképpen szó szerint, mert majdnem egymást akadályozták az órákra jutásban, olyan érdeklődők, kíváncsiak voltak.

Annyira jól sikerült az iskolai nyílt napunk, hogy valósággal tolongtak nálunk a leendő középiskolások

Egy rövid regisztrációt követően a díszteremben bemutatták, hogy mit kínál az is-kola a diákok számára, utá- na pedig kísérőtársaimmal együtt különféle órákhoz kalauzoltuk el a városból és környékéről érkező nyolcadikosokat.

A kollégium bemutatása után finom teával kínálták a vendégeket és minket. Meglátogattunk egy gyorsírásórát, amely nagyon érdekes volt a diákoknak, még ki is próbálhatták a „krix-krax” varázslatot. A „titkosírás” után számvitelórán vettünk részt, majd marketinggyakorlat követ- kezett.

Az érdeklődő nyolcadikosok számos tanórába bepillanthattak, sok érdekességet megtudhattak az intézményünkről. Szívesen kísértük őket egyik tanteremből a másikba, hogy minél többet lássanak Fotó: Németh Éva

A nyelvi előkészítő angol- óra is nagyon érdekes volt. Kis csoportom lelkes tagjai nagyon jól érezték magukat, és nagyon tetszett nekik az iskola.

Reméljük, hogy e programokban, jó órákban bővelkedő nap után a Közgázt választják.

Bogdán Klaudia

Közgáz

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!