Cserediákként Magyarországon

Az egyes településeken annyi diákot fogadnak, ahány önkéntes család jelentkezik a feladatra. A cserediákok költségeit (ruházkodás, tankönyvek) a természetes családjuk biztosítja, míg az AFS programja az iskolába jutás és az ottani étkezés költségeit fedezi. A fogadó családok nem fizetségért vállalkoznak a feladatra, mégis, országszerte mintegy négyszáz önkéntes segíti a szervezetet. Tehát a „vendéglátás” önzetlen, az élmény pedig életre szóló.  Ezt mutatja az is, hogy egy tavalyi felmérés szerint a világ ötven országa közül Magyarországon a legjobb cserediáknak lenni, és a csereprogramok megszervezésében az AFS hazai szervezete nyújtotta a legjobb teljesítményt. A megyében jelenleg négy cserediák él, közülük hárman Pápán. Matteo Esposito a református gimnáziumba jár, két lány pedig a Türrbe. Matteoval és fogadóanyukájával, Beller Zsuzsannával végig magyarul beszélgettünk.

– Miután a kezembe került az AFS szórólapja, megkérdeztem a férjemtől: fogadunk egy cserediákot? Megnéztem az AFS honlapját is, akkor láttam, hogy tíz hónapról van szó, holott mi azt gondoltuk, ez csak egy-két hét. Aztán mégis bevállaltuk, hiszen kíváncsiak, nyitottak vagyunk az újra, és mivel éltünk külföldön is, szeretjük a más nemzetbelieket.  Amikor megtudtam, hogy Pápán ezt önkéntesként senki nem műveli, akkor az irodával megbeszéltük, hogy én népszerűsíteni tudnám itt a programot. Aztán úgy alakult, hogy a vezetés Veszprém megyében az én kezembe került – fogalmaz Zsuzsanna, akitől a nyelvi nehézségekről is érdeklődöm. –  A kommunikáció az első időben angolul folyik, aztán fokozatosan erősödik a magyar nyelv ismerete. A dolog egyébként úgy működik, hogy készül egy kis portfólió a fogadócsaládokról, illetve – jelentkezési anyaguk alapján – a diákokról is. Az önkéntesek öt-tíz jelentkezőből kiválasztják a legszimpatikusabb cserediákot, így minden diák oda kerül, ahol őt a legszívesebben fogadnák. Matteo már a bemutatkozó levele alapján szimpatikusnak tűnt, ezért úgy gondoltam, ő beillene a családunkba – mondja Zsuzsanna, aki tavaly egy thai lánynak adott otthont.

– Szicíliában, Palermóban élek. Kicsit nehéz volt az indulás, hiszen nem sokat tudtam Magyarországról, csupán annyit, hogy itt finom a gulyás, és a fővárosa Budapest. Azt gondoltam, kellemes kaland lesz. Az első néhány hónap nem volt könnyű, mert a társaim közül kevesen beszélnek angolul, én meg még nem tudtam magyarul. Az iskola szuper, nagyon jó itt tanulni, kiváló tanáraim vannak. Matematikát és angolt tanulok, hiszen a többi tantárgyat nem érteném.  Velem a kezdetektől fogva mindenki nagyon aranyos. Különösen a családban, pedig a szokásaink is különböznek. Például Olaszországban a reggeli édes. Itt meg kenyér és paprika – nevet Matteo. – Más az időbeosztás is, mi nem szoktunk korán kelni, és nálunk később van a vacsora is. Hát persze, hogy reggel mindig álmos vagyok – teszi hozzá mosolyogva.

Zsuzsanna és Matteo ezután is tartják a kapcsolatot (Fotó: Nagy Imre)

– Az AFS azt javasolja, hogy a diáknak a család szabályait kell betartani. Persze ez nehéz, hiszen ezek javarészt íratlan szabályok, így adódhatnak néha konfliktusok. Ezért minden családnak meg kell gondolni, hogy mik az elvárásai önmaga és a diák felé. Matteo nagyon jó gyerek, segítőkész, és elfogadta a szabályokat. Például azt, hogy hétvégén sem lehet délig aludni, és tíz után nincs reggeli  Egy kis táblázatba fölírtuk, hogy mik azok a közös feladatok a családban, amiket megosztunk. Például vannak állataink, amikkel foglalkozni kell. De ilyen a közös helyiségek takarítása, a mosogatás, a kerti munka, a kandalló begyújtása, vagy a hóeltakarítás – számol be a hétköznapokról Zsuzsanna.

- Nem volt honvágyam. Most már itt is van egy családom az otthoni mellett. Az iskolával kirándultunk Franciaországba, és amikor visszatértünk, arra gondoltam: hazajöttem Magyarországra. Nehéz lesz őket itt hagyni, hiszen nem tudom, mikor találkozhatunk újra – fogalmaz Matteo.

– A kapcsolat egy életre szól. Ha nem is napi szinten tartjuk, de sokat gondolunk egymásra. Hiszek abban, hogy ha tíz év múlva találkozunk, akkor is úgy gondolok rá, mint a saját gyermekemre – tudom meg, mielőtt arról érdeklődöm, a szereteten túl milyen esetek fűszerezték az együttélést.

– Mi is szeretjük az olasz ételeket, ezek elkészítésében Matteo is segített: itt vékonyabb, ott vastagabb legyen a pizza tésztája, kevesebb paradicsom és több mozzarella kell, a ketchup pedig fölösleges. Aztán amikor kértem, hogy ő főzzön, kiderült, hogy nem tud. Nagyjából emlékszik, hogy a mamma otthon hogyan készíti, de ennyi. Egyébként ők otthon sokkal többet vannak együtt. Míg a magyar családoknál a gyerekek este már külön vonulnak, ők közösen töltik az estéket. Most pihenünk egy évet. Matteot nehéz überelni. Másrészt a saját gyermekünk is kirepül, így nem szeretnénk senkit olyan helyzetbe hozni, hogy egy egyedülálló házaspár fogadja. Önkéntesként viszont továbbra is megmaradunk biztos pontnak, ahova bármikor fordulhatnak a diákok – mondja Zsuzsanna.

– Asztrofizikusnak készültem, de itt megismertem egy másik ország kultúráját, nyelvét, és most nagyon szeretnék világot látni. Nem tudom tehát, hogy miként alakul az életem. Olasz vagyok. Olasznak lenni könnyű, különösen Magyarországon mert érdekesnek találnak bennünket – fogalmaz Matteo, aki július elején utazik haza, Olaszországba.