Pápa

2012.11.27. 17:36

A gyermek a jövő

A bázisrepülőtéren szolgálatot teljesítő külföldi katonák, NATO-tisztviselők és családtagjai szervezésében rendeztek karácsonyi vásárt.

Nagy Imre

A rendezvényt a Petőfi gimnázium aulájában tartották vasárnap délután. 

Hagyomány, hogy a családtagok által otthon készített használati tárgyak, karácsonyi díszek, nemzeti ételek és italok árusításából befolyó összeget jótékony célra ajánlják fel.  Két éve a kolontári iszapömlés károsultjai, tavaly a Sérült Gyermekek Egészséges Neveléséért Alapítvány részesült az adományból. Az idei vásár bevételét a Gróf Esterházy kórház szülészeti osztályának adták át kedden délután a HAW (nehéz légiszállító ezred) képviselői.



Az eseményre a főszervező Siri Jensrud asszonyt és Solymosi László kapcsolattartót számos katona és családtag elkísérte. Mint mondták, a vásár egyben jó alkalom a közösségépítésre, de arra is, hogy az adománnyal megköszönjék a vendéglátó városnak a szívélyes és meleg fogadtatást.

“A gyermek a jövő” mottóval jelzett adományt, közel egymillió négyszázezer forintot dr. Halász László osztályvezető főorvos vette át, aki a köszönetnyilvánítás után bemutatta az osztályán folyó munkát. keretes: Mint azt dr. Halász László elmondta, a katonák és családtagjaik példája azért is gesztusértékű, mert ma nem divat az egészségügyet adományokban részesíteni. A pénzösszeg gyorsabb betegforgalmat tesz lehetővé, illetve egy olyan ultrahangos készülék vásárlására fordítják, amellyel az ikerterhességet tudják figyelemmel kísérni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!