Ősi

2015.11.06. 11:00

Lezárták a legforgalmasabb utcát Ősiben

Ősi – Építkezések miatt tilos a behajtás az Iskola utcába a településen, még az ott lakók is csak behajtási engedéllyel juthatnak be a területre. A rendőrök is ellenőrzik a tilalom betartását.

Szabó Péter Dániel

– Az általános iskolát, a helyi óvodát és annak konyháját érintő felújítások, illetve az új tornaterem építése miatt jelentősen megnövekedett a forgalom az Iskola utcában. Az építkezéseket néhány hónap alatt be kell fejezni, a nagyméretű munkagépek és tehergépkocsik forgalma, illetve a csapadékos időjárás miatt állandóvá vált sárfelhordás pedig veszélyezteti a közlekedés biztonságát. Ezért döntöttünk az időszakos útlezárás mellett, mondta el a Naplónak Kotzó László, Ősi polgármestere, akitől a helyszínen kértünk tájékoztatást a település életét nagyban érintő döntésről.



Erdélyi Vilmos polgárőr mutatja egy betévedő autósnak, hogy merre tud kihajtani a lezárt Iskola utcából
Fotó: Szabó Péter Dániel

Az Iskola utca és a Béke utca kereszteződésétől az Iskola utca 53. számig tart a lezárás, mindezt mindkét oldalról behajtani tilos tábla is jelzi. Reggel hét óra és délután öt óra között hétvégén is csak azok hajthatnak be autóval az utcába, akik ott laknak, s az önkormányzat által kiadott behajtási engedéllyel is rendelkeznek. Az önkormányzat a korlátozás betartatásához igénybe veszi a rendőrség segítségét is, azaz várható, hogy járőrök ellenőrzik a ki- és behajtást az Iskola utcában, s a polgárőrök rendszeresen szolgálatot adnak az iskolánál.

A faluban megtudtuk, a döntést ugyan elfogadják a helyiek, ám sokan nem örülnek neki. A lezárás miatt sem az óvodába, sem az iskolába nem tudják autóval hozni a gyerekeket, az utca végétől gyalogosan, a járdán kell közlekedniük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!