Közel-keleti konfiktus

2024.06.12. 10:39

Mindkét fél követett el emberiesség elleni bűncselekményeket a gázai konfliktusban

Az izraeli–palesztin háború 250. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk

MW

Izraeli rajtaütésben megrongálódott lakóház romjai a ciszjordániai Kafr Danban 20224. június 12-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Alaa Badarneh

ENSZ: mindkét fél követett el emberiesség elleni bűncselekményeket a gázai konfliktusban

Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet, valamint más palesztin fegyveres csoportok is követtek el háborús bűnöket a tavaly október óta zajló gázai fegyveres konfliktus korai szakaszában egy szerdán közzétett ENSZ-vizsgálat eredményei szerint.

A megállapítások az ENSZ e célra létrehozott vizsgálóbizottságának (COI) két különálló jelentéséből származnak, ezek a gázai háború decemberig tartó szakaszában elkövetett bűnöket foglalják össze; egyikük a Hamász tavaly október 7-én Izrael elleni végrehajtott terrortámadásaira, a másik jelentés pedig a zsidó állam katonai válaszlépéseire összpontosító vizsgálatok eredményeit taglalja.

Meirav Eilon Sahar, Izrael genfi ENSZ-nagykövete elutasította az izraeli hadsereg ténykedésére vonatkozó megállapításokat. A Hamász egyelőre nem reagált a vádakra a terhére rótt bűncselekményekkel kapcsolatban.

Az áldozatokkal és tanúkkal készített interjúkon, beadványok százain, műholdképeken, orvosi jelentéseken és ellenőrzött nyílt forrásból származó információkon alapuló jelentések szerint mindkét fél súlyos bűnöket követett el, gyilkosságok mellett számos áldozatot kínzásnak vetettek alá, sokakat emberi méltóságukban megaláztak és egyéb kegyetlen bánásmódban részesítettek.

Az Izrael elleni terrortámadásokról szóló 59 oldalas jelentés megállapításai között a bizottság négy olyan esetet igazolt, amikor a Hamász fegyveresei tömeggyilkosságokat követtek el izraeli óvóhelyeken,

 ami a szakértői bizottság szerint arra utal, hogy a támadók "állandó műveleti utasítások" szerint cselekedtek. A jelentésben kitértek a palesztin fegyveres csoportok által elkövetett nemi erőszakra is, ám az ezekről szóló beszámolók hitelességét a bizottság – a jelentés szerint – nem tudta ellenőrizni.

Az izraeli fegyveres erők tevékenységéről szóló 126 oldalas jelentés szerint az olyan fegyverek, mint az MK84-es irányított bombák városi területeken történő bevetése összeegyeztethetetlen a nemzetközi humanitárius joggal, „mivel nem képesek megfelelően vagy pontosan megkülönböztetni a tervezett katonai célpontokat a polgári objektumoktól.”

A jelentésben felróják azt is, hogy az izraeli erők hadviselési módszerként éhezést idéztek elő a palesztin lakosság körében, nem biztosították a gázaiak alapvető élelmiszer-, víz- és gyógyszerellátását sem, valamint megakadályozták, hogy az ott lakók túléléséhez szükséges ellátásban bárki más részt vegyen.

A gázai civil áldozatok hatalmas száma, valamint a polgári objektumok és infrastruktúra széles körű pusztulása a maximális károkozás szándékával, a megkülönböztetés, az arányosság és a megfelelő óvintézkedések elvének figyelmen kívül hagyásával végrehajtott stratégia elkerülhetetlen eredménye volt

– áll a COI jelentésében, amely szerint ez kimeríti az emberiesség elleni bűncselekmény kategóriáját.

Izrael a vele szemben fennálló elfogultságra hivatkozva a kezdetektől elutasította az együttműködést a vizsgálóbizottsággal, míg a COI szerint Izrael akadályozza a munkáját, egyebek között azzal, hogy nem engedte be megfigyelőit a megszállt palesztin területekre.

Izraeli közlés szerint több mint 1200 ember halt meg, 250-et pedig túszul ejtettek a Gázai övezetből indított október 7-i támadásokban, a vérengzésekre megtorlásul indított izraeli hadműveletek pedig palesztin számítások szerint már több mint 37 ezer halálos áldozatot követeltek.

A ENSZ vizsgálóbizottságának megállapításait az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa is megvitatja a jövő héten Genfben.

A Hezbollah több mint száz rakétát lőtt ki Izrael északi részére

A libanoni síita Hezbollah több mint százhatvan rakétát lőtt ki Izrael északi részére szerda délelőtt – közölték az izraeli hatóságok.

Több nagyobb északi várost is lőttek Libanon felől, köztük Cfátot és Tibériást, ahol legutóbb októberben volt légiriadó. Többfelé tűz ütött ki a lövedékek nyomában, melyeknek csak a lakott területekre irányzott részét fogta el a Vaskupola légvédelmi rendszer.

Szasza kibucban egy rakéta becsapódott egy üzem épületébe jelentős károkat okozva. A Kinneret, másik nevén a Genezáreti-tó partjainál mintegy 11 ezren nyaralnak, ugyanis szerdán Izraelben a savuot, vagy hetek ünnepét, a zsidó pünkösdöt ülik, és sokan táborozni mentek a tó körüli kempingekbe. Több strandon pánik tört ki a légiriadók idején, mert nincsenek óvóhelyek, de nem döntöttek a térség evakuálásáról.

Előzőleg kedd este az izraeli hadsereg célzott dróntámadással megölte az Abu Taleb néven is ismert Taleb Abdallahot. A Hamász elleni háború október 7-i kitörése óta ő volt a Hezbollah legmagasabb rangú parancsnoka, akit likvidáltak. A Dél-Libanonban, Türosz térségében történt akcióban vele együtt a Hezbollah négy, magas rangú parancsnokát ölték meg. Abu Taleb a dél-libanoni térségben, az izraeli határtól a Litani folyóig működő an-Naszr csapatok vezetője volt.
Ez történt kedden: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában