Határozott vélemény

2023.12.16. 16:15

Elon Musk: a nemzetek identitását kell erősíteni a migráció helyett

Nem akarjuk, hogy egész nemzetek tűnjenek el a népességcsökkenés miatt, és ha a lakosságot migránsok helyettesítik, az országok elveszítik identitásukat - hangoztatta Elon Musk amerikai vállalkozó, a világ leggazdagabbnak számító embere az olasz jobboldal Atreju című politikai, közéleti találkozóján Rómában szombaton, amelyen a brit miniszterelnök, Rishi Sunak is vendégként szerepel.

MW

Elon Musk, az X közösségi médiaplatform, a Tesla Motors elektromosjármű-gyártó, a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat tulajdonosa beszél az Olasz Testvérek kormánypárt ifjúsági szervezete által rendezett, Atreju nevű találkozón Rómában 2023. december 16-án

Forrás: MTI/EPA/ANSA

Fotó: Angelo Carconi

Elon Musk egyik kisfiával a nyakában lépett színpadra az Angyalvárnál zajló találkozón.

Felszólalásában kifejtette, hogy az emberiség fennmaradását tartja elsőrendűnek, ezért fontos - tette hozzá - gyermekeket világra hozni és életet adni új generációknak.

"Máskülönben fennáll a veszély, hogy három vagy négy generáció múlva a világnépesség a jelenlegi egytizedére csökken, és a végén az emberiség eltűnik" - jelentette ki. Úgy vélte, nem szabad megengedni, hogy Japán, Franciaország vagy Olaszország lakossága eltűnjön. Kínában 40 százalékos demográfiai csökkenést jósolt.

Azt mondta, ha migránsokkal helyettesítik a lakosokat, az országok elveszítik identitásukat, és "nem lesznek többé ugyanolyanok, mint korábban, Olaszországot az olaszoknak kell képviselni".

Elon Musk hangsúlyozta, hogy kizárólag a törvényes bevándorlást támogatja: azt kell befogadni, aki "tisztességesen és keményen" dolgozik - fejtette ki. Megjegyezte: az ellenőrzés nélküli illegális migráció esetén nem tudjuk, ki érkezik.

Nem állítom, hogy minden illegális bevándorló bűnöző, nagy részük kifogás nélküli, de ellenőrzés nélkül miként tudjuk megállapítani, ki becsületes? Ezért kell leállítani az illegális migrációt 

- mondta.

Arra kérte Európát, ne vegye át az Egyesült Államokból a woke ideológiát, amely a társadalmi igazságtalanság, elsősorban a faji megkülönböztetés ellen emeli fel szavát. 

Musk szerint a woke ideológia nem tesz mást, mint egymás ellen fordítja az embereket. 

Hasonlóképpen vélekedett a sokat hangoztatott politikai korrektségről is. "Az embereknek a munkájukkal kell sikert elérniük, nem pedig nemük vagy fajuk alapján. (Ezek az ideológiák) ítélkeznek az emberek felett" - jelentette ki.

Az amerikai milliomos üzletember civilizációnk legnagyobb kihívásának nevezte a mesterséges intelligenciát, amelyet azonban kétélű fegyvernek tartott: 

mindenre képes lesz, de nincsen lelkiismerete.

Elon Musk a véleményszabadságot éltette, hangsúlyozva, hogy az a demokrácia alapkövét képviseli, "ha elmondhatjuk azt is, ami nem tetszik".

"Éljenek az emberek, éljen az emberiség!" - búcsúzott Elon Musk a közönségtől magasba szorított ököllel.

Az olasz jobboldal ifjúsági mozgalma által rendezett Atreju című politikai, közéleti találkozót vasárnap a miniszterelnök, Giorgia Meloni zárja le, aki brit kollegájával, Rishi Sunakkal és Edi Rama albán kormányfővel tárgyalt szombaton. A római kormánypalota közleménye szerint a hármas megbeszélésen az illegális bevándorlással szembeni közös fellépés megerősítése szerepelt témaként. Döntés született egy közösen finanszírozott olasz-brit projektről, melynek keretében visszaszállítják származási országaikba a Tunéziában ragadt migránsokat, akik nem tudtak sem továbbmenni, sem visszatérni országaikba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában