Alkotmányozás

2023.09.04. 13:46

Az első Orbán kormánnyal hadakozik Márki-Zay embere

Már az első Orbán-kormány megteremtette az autokratikus visszalépés, a demokrácia felszámolásának feltételeit – írta Fleck Zoltán, baloldali jogszociológus a Jelen című közéleti lapban. Fleck Zoltán kijelentéseinek komolyságát annak fényében kell vizsgálni, hogy mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, ő volt Márki-Zay Péter bukott kormányfőjelölt közjogi stábjának vezetője.

MW

Fleck Zoltán feles többséggel is alkotmányozna

Forrás: Origo.hu

A jogász kiállt a feles többséggel történő alkotmányozás és a jogállam felfüggesztése mellett, olyan álláspontot közölve, amely szerint az Orbán-kormányt a szavazók becsapásával kell leváltani. 

Fleck szerint a 2011-ben megszavazott alaptörvény semmis, és a választáson esetlegesen hatalomra kerülő baloldal bármilyen kis többséggel hatályon kívül helyezheti azt, mivel szerintük Magyarországon már kiépült az önkényuralmi rendszer.

Sőt, Fleck Zoltán azt is fejtegette, hogy az Európai Bizottságban megértő fülekre talált a gondolat, és elkezdte a munkát az alkotmány átlépésének az előkészítése érdekében.

A szélsőséges, közfelháborodást keltő nézeteket számos neves értelmiségi elítélte. 

Hack Péter, az SZDSZ egykori frakcióvezető-helyettese úgy vélte, polgárháborús helyzetet idézne elő, ha egy kormányerő kétharmados többség nélkül kezdene alkotmányozni.

A jogtalan alkotmányozás elképzelését bírálta mások mellett Kónya Imre, a Boross-kormány belügyminisztere, Fodor Gábor, az SZDSZ egykori elnöke és Schiffer András, az LMP korábbi társelnöke.

A kritikák azonban nem hatották meg Márki-Zay Pétert, aki akkori brüsszeli látogatása után azt állította, hogy az uniós jogállamisági biztosok, Vera Jourová és Didier Reynders is jóváhagyták, hogy a baloldal kétharmad helyett feles többséggel alkotmányozzon. 

Az Európai Bizottság egyik illetékese azonban érdemben cáfolta azt, hogy a jogállamisági biztosok rábólintottak volna Márki-Zay Péter alaptörvényen átlépő tervezetére. 

A cikk folytatása a Magyar Nemzet oldalán érhető el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában