Bizonyítékok

2022.11.27. 15:30

Dollárbaloldal: egy internetes mentés, ami minden hazugságot leleplezett (videó)

Rákay Philip videója a baloldali politikusok szinte minden állítását megcáfolta az Amerikából érkező dollármilliókkal összefüggésben.

Rákay Philip

A megafonos Rákay Philip ma délutáni videója a baloldali politikusok szinte minden állítását megcáfolta az Amerikából érkező dollármilliókkal összefüggésben – írja az Origo.  Kiderült, hogy a hivatalos adománygyűjtő felületük szerint mindössze tizenegy személy adta össze az Action for Democracy által magyar számlákra utalt hárommilliárd forintot. Az is egyértelművé vált, hogy az adakozóknak nem kellett megadniuk az útlevélszámot a felajánlások befizetéséhez, és már az sem vitás, hogy a pénz nem valamiféle kultúraváltáshoz, hanem a választásokhoz kellett.

Az Amerikából érkezett pénzekkel kapcsolatos kampánytámogatási botrány kirobbanását követően az Action for Democracy teljesen új külsőt adott az internetes felületének. A Karácsony Gergely főtanácsadója, Korányi Dávid által vezetett szervezet valamiért úgy gondolta, hogy a korábbi felületet jobb, ha megváltoztatják. A jelek szerint Korányiék nem végeztek tökéletes munkát a múlt átírásában.

A Megafon internetes kutakodásának köszönhetően ugyanis megtalálta az Action for Democracy még éles adománygyűjtő felületét, amely lényegében minden baloldali hazugságot leleplezett. Ezt az informatikusok körében jól ismert Internet Archive, egy úgynevezett digitális levéltár segítségével tették meg. Ez az eszköz időnként mentést készít a világhálón fellelhető honlapokról, így gyakorlatilag lehetőség van arra, hogy egy-egy site korábbi állapotát megtekintsük.

 

Ezt tették Rákay Philipék is az actionfordemocracy.org honlapjával, amelyről megdöbbentő információkat szereztek.
 

A FELÜLET MÁRCIUS 24-EI MENTÉSÉBŐL – A VÁLASZTÁS ÁPRILIS 3-ÁN VOLT – KIDERÜLT, HOGY A SZERVEZET GŐZERŐVEL KÉSZÜLT A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOKRA, ÉS AZ AMERIKÁBÓL JÓL ISMERT KIFEJEZÉSSEL BATTLEGROUND STATE-KÉNT, VAGYIS CSATATÉRÁLLAMKÉNT JELLEMEZTÉK MAGYARORSZÁGOT.


A honlap adománygyűjtő felületére kattintva pedig ezt kiegészítve a következőket lehet olvasni: „A legkritikusabb választás előtt állunk, amit a világ valaha látott. A demokrácia sorsa ezen a választáson és az Orbán-féle diktátorok megállításán múlik. Ezért harcol az Action for Democracy.” Ezt követően pedig feltették a kérdést, „Adakozol erre a célra?”

Az tehát innentől kezdve nem is kérdés, hogy a Korányi Dávid vezette szervezet a választásokra készült, az Orbán-kormány megbuktatását tűzte ki céljául.

Ez azonban még nem minden.
 

AZ INTERNETES FELÜLETRŐL UGYANIS AZ IS KIDERÜLT, HOGY ELLENTÉTBEN AZZAL, AMIT A BALOLDAL VOLT KORMÁNYFŐJELÖLTJE ÁLLÍTOTT, SZÓ SEM VOLT TÍZEZREK MIKROADOMÁNYAIRÓL, HISZEN A TÁMOGATÓK SZÁMÁT MUTATÓ RUBRIKA TIZENEGYET (!) MUTATOTT.


Emlékezetes, hogy korábban Korányi támogatók ezreiről írt a szervezete kapcsán, Márki-Zay pedig múlt héten adományozók „tízezreiről” beszélt.

Zárójelben pedig jegyezzük meg, hogy nemzetbiztonsági bizottság által közzétett, titkosítás alól feloldott beszámoló szerint a február 24-én alapított Action for Democracy már március 1-jén megkezdte az utalásokat, így például csaknem 700 ezer dollárt utalt az Oraculum 2020 Kft.-nek. A jelentés szerint a Korányi Dávid vezette szervezet egyébként összesen több mint hárommilliárd forinttal segítette a baloldal kampányát.

Ráadásul, visszatérve a honlap adománygyűjtő felületéhez még egy nagyon fontos baloldali hazugság leplezhető le.
 

MÁRKI-ZAY PÉTER SZÁMOS ALKALOMMAL ELMONDTA, HOGY CSAK MAGYAR ÚTLEVÉLSZÁMMAL, VAGYIS ÁLLAMPOLGÁRSÁGGAL LEHETETT FELAJÁNLÁSOKAT TENNI, ÁM AZ INTERNETES FELÜLETEN ENNEK NYOMA SINCS.


Ilyen adat megadására egyáltalán nem volt szükség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában