Juttatás

2022.02.05. 10:11

Megérkezett a hivatásos rendvédelmi dolgozók tíz százalékkal emelt illetménye

Megérkezett a tíz százalékkal megemelt illetmény a hivatásos rendvédelmi dolgozók számláira, jövő héten pedig utalják a fegyverpénzt is, amely hathavi illetménynek felel meg - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közösségi oldalán szombaton.

Kontrát Károly videóüzenetében úgy fogalmazott: ahogy a kormány korábban bejelentette, a rendvédelemben hivatásos jogviszonyban állók számlájára februárban már a tíz százalékkal emelt összegű illetmény érkezett meg.

   

Tájékoztatása szerint február 10-én utalják át a fegyverpénzt, a hathavi illetménynek megfelelő egyszeri szolgálati juttatást.

   

A fegyverpénzről minden arra jogosult már megkapta a parancsát - tette hozzá.

   

Kontrát Károly kiemelte: a kormány két intézkedése azt jelenti, hogy a hivatásos állomány idén közel 197 milliárd forinttal több pénzt visz haza, mint 2021-ben, mert "Magyarország előre megy, nem hátra".

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában