az oktatás nemzetmentő erő

2021.08.28. 16:12

Kásler Miklós intézményvezetői megbízásokat adott át

Oktatási rendszerünk azért sikeres, mert egyesíti magában az ősi magyar hagyományokat, az európai klasszikus és keresztény értékeket, valamint a legmodernebb kor ismeretanyagát – mondta a miniszter.

Arra kell törekednünk, hogy nemzetünk magyar és egyben művelt is legyen, és így megállja a helyét a számban nagyobb, hatalomban erősebb európai nemzetek között – idézte az emberi erőforrások minisztere Eötvös Loránd szavait, amikor a Klebelsberg Központ intézményvezetői megbízásait adta át szombaton Budapesten.

Kásler Miklós a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen azt mondta: oktatási rendszerünk egyediségét az adja, hogy kiválóan ötvözi a modern tudományos ismeretek alkalmazását és a hagyományos nevelésközpontú, értékelvű magyar pedagógiai gyakorlatot. Azért sikeres, mert egyesíti magában az ősi magyar hagyományokat, az európai klasszikus és keresztény értékeket, valamint a legmodernebb kor ismeretanyagát – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a magyar oktatási rendszer történelme több mint ezeréves, hiszen Szent István hozta létre az első iskolákat a kolostorok, rendházak falai között, és a magyar királyok sora volt kiváló iskolaszervező, egészen Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszterig.

Hangsúlyozta: a magyarság nemzedékeinek hagyománya, hogy nehéz helyzetekben a tudás és a műveltség összetartó és nemzetmentő erő, a kultúra letéteményese pedig a pedagógus és az iskola.

Erre jó példa Trianont követően Klebelsberg Kunó oktatásszervező tevékenysége, amelynek köszönhetően életben maradt a magyarság, és „odáig jutottunk az elmúlt évtizedekben (...), hogy a magyarság ismét Közép-Európa legnépesebb nemzete, amely fokozatosan kiterjeszti szuverenitását” – fogalmazott Kásler Miklós.

A miniszter úgy vélekedett, hogy mára „morális, etikai interregnum”, demográfiai és identitásválság alakult ki Európa nyugati felében és az euroatlanti világban. Eközben a „napkeleti országok”, amelyek nem küzdenek identitászavarral, éppen ellenkező tendenciákat mutatnak: megőrizték szellemiségüket és anyagiakban is gyarapodnak – jelentette ki.

Hozzátette, ebben a helyzetben a magyarság megmaradásának is az értékek, a hagyományok megőrzése a feltétele. Arra kel törekedni, hogy a diákjainknak ez a jellegzetes magyar életszemléletet adjuk át, hogy értékes tagjaivá váljanak a magyar nemzetnek és az egész emberiségnek – fűzte hozzá.

A miniszter kifejezte reményét, hogy az alaposan megvitatott új Nemzeti Alaptanterv további fejlesztések pillérévé válhat.

Azt mondta, az alaptantervbe foglalt csökkentés egyenletessé teszi a tanulói terhelést, ugyanakkor jelentős teret biztosít az iskoláknak és a pedagógusoknak is. Az abban megjelenő változtatásokat tükrözik az új tankönyvek is, amelyek többsége már digitálisan is hozzáférhető – közölte.

A miniszter végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő időszakban is meg kell birkózni a világjárvány kihívásaival. Hangsúlyozta, hogy az egészségügy mellett kitartott ebben a küzdelemben a magyar iskola és a pedagógusok is, akik példaszerűen helytálltak.

Nagyon úgy tűnik, hogy csak átmenetileg csillapodott a járvány, így a nehézségekből jut a következő hónapokra is – mondta Kásler Miklós, aki köszönetet mondott a pedagógusoknak eddigi munkájukért.

A Klebelsberg Központtól ezúttal 374-en kaptak intézményvezetői megbízást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában