Ország-világ

2021.06.12. 12:45

A Gyurcsány-párti politikus szerint túl sok kórház van Magyarországon

A Demokratikus Koalíció politikusa, László Imre arról beszélt, hogy a baloldal hatalomra kerülése esetén kórházbezárásokat helyezne kilátásba, ahogy azt tették 2010 előtti is, amikor egészségügyi reform címszó alatt több intézményt bezártak, valamint bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat is.

László Imre, a Gyurcsány-párt egészségügyi főszakembere – egyben Budapest XI. kerületének a polgármestere – az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy indokolatlanul sok kórház működik az országban, ezért 60-70-et be kellene zárni.

„Magyarországon jelen tudomásom szerint 164 fekvőbeteg-gyógyintézet van. Ez nagyon sok, ez indokolatlanul sok. […] 90-100 kórház nagyon biztonsággal, magas szakmai színvonalon el tudja látni az országot” – közölte az elképzeléseit a baloldali politikus.

A Gyurcsány-kormány időszaka során egészségügyi ellátórendszert érintő, jelentős átalakítások mentek végbe, aminek keretében drasztikus kórházbezárásokra került sor. Ezen kívül számos kórházban csökkentették az aktív ágyak számát, összevonások, kapacitásleépítések történtek – írja a Magyar Nemzet.

Még 2006-ban a megszorítások szellemében kidolgoztak egy kórházbezáratási törvényt, ami alapján bezárták a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központot, Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, valamint A Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézetet.

A baloldaltól a legutóbbi kormányzásuk idején sem állt távol az egészségügy átalakítása, amikor „reform” címszó alatt bevezették a vizitdíjat, valamint a kórházi napidíjat, annak ellenére is, hogy a 2006-os miniszterelnöki vitában Gyurcsány Ferenc határozottan cáfolta, hogy erre készülnének. Később mégis bevezették a betegeket terhelő intézkedéseket. Ez volt az első lépés abba az irányba, hogy megszüntessék az állami egészségügyi ellátások rendszerét.

A fizetős egészségügyet jelentő vizitdíj 2007. február 15. és 2008. március 31. között volt érvényben, miután a Fidesz által kezdeményezett népszavazáson arról döntöttek az állampolgárok, hogy nem akarnak sem vizitdíjat, sem pedig kórházi napidíjat fizetni. A népszavazás eredménye hatalmas arculcsapást jelentett Gyurcsány Ferencnek és kormányának: leváltotta az szdsz-es egészségügyi minisztert, Horváth Ágnest, amire válaszul a liberális párt kilépett a kormánykoalícióból, azonban Gyurcsány még egy évig irányította az országot, egészen 2009-es lemondásáig.

2007 áprilisában egy mindszenti férfi azután vesztette életét, hogy a balliberális koalíció egészségügyi rendeletében meghatározottak szerint a hódmezővásárhelyi kórházból a beteget tovább irányították a 25 kilométerre fekvő szentesi kórházba, azonban a súlyos állapotban lévő férfinak a mentőkocsiban megállt a szíve, a szentesi kórházba történő érkezést követően az életét már nem sikerült megmenteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában