keresztényüldözés

2021.02.12. 15:19

Ellehetetlenítenék a keresztény örökbefogadást

A keresztény, örökbefogadással foglalkozó ügynökségek eddig megtagadhatták a gyermekek elhelyezését olyan családok esetében, ahol az sértette a vallási meggyőződésüket.

A most elfogadott törvénytervezettel ezt már nem tehetnék meg, hanem jóformán muszáj lenne akár azonos nemű vagy transznemű pároknak is gyereket adniuk, hiába megy az szembe az elveikkel – írja a V4NA.

Eddig engedélyezték az örökbeadó ügynökségeknek, hogy figyelembe vegyék a vallást, és így a

hitüknek megfelelő, például keresztény családba helyezzék el a gyerekeket.

Ez a gyakorlat azonban a jelek szerint szúrta a szemét a döntéshozóknak Virginiában, mert egy törvénytervezettel most megváltoztatnák azt. A virginiai képviselőházban nemrég szavazták meg a szóban forgó törvénytervezetet, ami lényegében súlyos hátrányba helyezné a keresztény örökbeadó ügynökségeket a házasságról vallott nézeteik miatt.

A törvények szerint egy ügynökség

eddig megtagadhatta egy gyermek elhelyezését egy adott családnál, ha az sértette a vallási vagy morális meggyőződéseit.

Azaz egy keresztény ügynökség dönthetett úgy, hogy nem adja örökbe a gyereket esetleg egy azonos nemű párból álló családnak.

A törvénytervezet az erre vonatkozó részt törölné el a mostani törvényből. A jelenlegi szabályok egyébként arra is vonatkoznak, hogy egy örökbeadó ügynökséget nem érhet hátrány, például nem tagadhatnak meg tőlük támogatást vagy engedélyt a vallásuk, és a házasságról alkotott felfogásuk miatt.

A virginiai katolikus konferencia aggodalmát fejezte ki a törvénytervezet elfogadásával kapcsolatban.

Arra figyelmeztettek, hogy az úgynevezett „lelkiismeretet” védő szabályok eltávolítása veszélyeztetheti az államban a keresztény, örökbeadással és nevelőszülőkkel foglalkozó ügynökségek munkáját.

Az ügynökségek ráadásul azzal a nehézséggel is szembe néznek, hogy sokan

azt követelik tőlük, működjenek együtt azonos nemű párokkal is.

Ha megtagadja, akár súlyos diszkrimináció és hátrány is érheti. Ez történt például Philadelphiában,

a Legfelsőbb Bíróság előtt van az érseki egyházmegye katolikus szociális intézményeinek ügye.

A város ugyanis megszüntette a szerződését velük 2018-ban, azzal az ultimátummal, hogy együtt kellene működniük azonos nemű párokkal.

A virginiai törvénytervezet elfogadása azt is jelentheti, hogy

az ügynökségeknek kötelező lenne a gender ideológiát befogadó családokba elhelyezni a gyerekeket.

Például csak azonos nemű, transznemű vagy akár többszerelmű (poliamorista) családokhoz kerülhetnének a kicsik, mutat rá a Not the Bee cikke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában