Úzvölgyi veteránok kaptak magas rangú állami kitüntetéseket (videó)

A háborús veterán sepsiszentgyörgyi otthonában fogadta a köztévé Kárpát-medence című magazinműsorának stábját. A járványhelyzet miatt a magyar állam képviselői és háromszéki elöljárók házhoz hozták neki a kitüntetést.

- Ezeket a kitüntetéseket a március 15-ei ünnepünk alkalmával adományozta köztársasági elnök úr, de sajnos a járványhelyzet miatt elmaradt az átadásuk, ezért most, a mai napon itt, Háromszéken hat egykori honvédnek, hat egykori katonának, akik a magyar hazáért harcoltak, adjuk át ezeket a kitüntetéseket – mondta Tóth László csíkszeredai magyar főkonzul.

Az átadott kitüntetés indoklásában ez áll:

„Az 1944-es úzvölgyi csatában tanúsított bátor helytállása, valamint az ott elesett katonák emlékének ápolása érdekében végzett több évtizedes munkája elismeréseként.”

- Örvendek, mert büszke vagyok, hogy ilyen nagy kitüntetést kaptam a magyar államtól. Az Isten adjon erőt, egészséget azoknak, akik adták – fogalmaz vitéz Bartha Mihály.

- A városunknak egy olyan polgárát köszönthettük, aki nagyon sokat tett a hazáért, aki nagyon sokat tett a nemzetért. Jó látni azt, hogy kilencvenhat évesen is jó egészségnek örvend, hogy emlékszik arra, ami történt azokban a nehéz években, és hogy ezeket elmondja, megosztja velünk, hogy mi is tanuljunk belőle – hangsúlyozza az öreg honvédet köszöntve Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

A Kárpát-medence stábja a Kézdivásárhelyhez tartozó Oroszfalura is ellátogatott, ahová összeállításukban Tódor Antal egykori honvéd egyik unokájához érkezik. Anti bácsi 1919. augusztus 17-én született Lemhényben. Családtagjai, szűkebb pátriája elöljárói és hagyományőrző huszárok nemcsak a magyar állam kitüntetése, hanem százegy éves születésnapja alkalmából is köszöntik.

Tódor Antalt 1940 decemberében sorozták be a 24-es székely határőr gyalogezredbe. Az úzvölgyi betörés után századával együtt visszavonulni kényszerült, 1945 januárjában Kassán esett orosz fogságba, ahonnan csak négy év múlva szabadult.

- Lovas hírvivő voltam, a sáncokban jártam lóháton, s megnéztem, hogy hol vannak a katonák, a mi katonáink – emlékezik vissza a fronton végzett tevékenységére Tódor Antal, aki sosem tudta elfelejteni a háború és a fogság nehéz éveit, és aki sokat mesélt lányainak, unokáinak szenvedéseiről. Ezek ellenére az ünnepelt idős korára is megőrizte közvetlenségét és jó kedvét, így nem csoda, hogy a koccintás után még a régi katonanóták, a sokat énekelt népdalok is eszébe jutnak.

A sok megpróbáltatás ellenére Tódor Antal népes családban – két lánya, négy unokája, hat dédunokája körében – ünnepelhette százegyedik születésnapját. Egyik unokája ugyanazon az augusztusi napon, legkisebb dédunokája pedig egy évszázaddal később született, akit el is hoztak a dédpapa köszöntésére.