Bejrúti robbanás

2020.08.27. 15:47

Ismét teljes kapacitással működik a főváros kikötője

Libanoni és francia katonák együtt dolgoznak a romok eltakarításán és a part mentén elsüllyedt hajók kiemelésén.

Ismét teljes kapacitással működik a bejrúti kikötő – jelentette az NNA libanoni hírügynökség a kikötői hatóságra hivatkozva csütörtökön.

Besszám al-Kaiszi, a hatóság vezetője azt mondta, libanoni és francia katonák együtt dolgoznak a romok eltakarításán és a part mentén elsüllyedt hajók kiemelésén.

A munkálatok vélhetően még két hétig tartanak.

Libanon több országtól segítséget kapott azt követően, hogy augusztus 4-én a főváros kikötőjében felrobbant több mint 2700 tonna ammónium-nitrát, amelyet évek óta, különösebb óvintézkedések nélkül tároltak ott.

A robbanás súlyos pusztítást okozott Bejrútban, legalább 183 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, rengeteg épület megrongálódott.

A robbanás okát egyelőre nem tudni, a kiszivárgott dokumentumok szerint azonban az ország legfelsőbb vezetése is tudott arról, hogy a tetemes mennyiségű vegyi anyagot ott raktározzák.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában