Nem idegen olvasóinktól a hazafias büszkeség

Ritkán születik ennyire egyértelmű fölénnyel győzelem a szavazásainkon, mint ahogy most történt. Ez a győzelem egyszersmind beszédes válasz is egy kimondatlan, de a kérdéseink összetételében azért benne rejlő kérdésre is: arra, hogy van-e sodró ereje, a nemzettudatot ápoló büszke üzenete mindannak, amit egyik legjelesebb nemzeti ünnepünk, március 15-e jelent a magyarság számára.

A győztes válasz erőfölénye olyan kicsattanó erővel hat, hogy szinte csatakiáltásnak is beillik.

Hogy ez a megállapításunk ne legyen pusztába kiáltott szó, rögtön a rockzene dübörgésével is megtámogatjuk, a világhírű amerikai rockzenekar, az Ignite bravúros népdalfeldolgozásával is helyzetbe hozzuk.

A bandában énekes frontemberként nyomuló magyar honfitársunk, Téglás Zoli vezényletével előadott A csitári hegyek alatt (angol verzióban: " target="_blank" rel="noopener">A Place Called Home) című dal nemcsak arra jó, hogy a világ összes rockrajongójával megszerettesse a magyar népdalok csodálatos dallamvilágát, hanem arra is, hogy a refrénjébe foglalt magyar hitvallással (Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!) rekedtre üvöltesse koncertjeinek hallgatóságát. De úgy, hogy tombolva ugrálva is a beleborsózzon a hátunk abba a büszke gyönyörűségbe, ahogy ezt vele kiálthatjuk bele a világba.

49 százaléknyi szavazó együttes ereje megnyugtató érzése arra nézve is, hogy elkönyvelhessük: a létező szocializmusban, a Kádár-korban divatossá tenni kívánt Forradalmi Ifjúsági Napok ünnepsokaságában sem veszett el – holott szívesen elveszejtették volna – az ünnep hazafias, a mindenkori elnyomó hatalmak ellen lázadó karaktere. Köszöni szépen, jól van, így aztán máig velünk van ez az érzés.

És akkor ismételjük ezt el újra. Csak a rend kedvéért. Kitartóan. Rendszertől függetlenül. Mert emlékezetpolitikák jönnek és mennek, folyhat vita, ráadásul termékeny vita arról is, hogy Kossuth vagy Széchenyi szolgálta-e jobban a magyar megmaradás ügyét, eltöprenghetünk azon, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történelmi örökségéből ma a forradalmiságot vagy éppen a szabadságharcos attitűdöt érezzük-e közelebb magunkhoz, de egy biztos. Az akkor megfogalmazott, vérrel pecsételt üzenet nyersen, őszintén, kikezdhetetlenül és megfellebbezhetetlenül máig velünk él:

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

És ez akkor is így van, ha a válaszadók második legjelentősebb, összesen 27 százalékot kitevő tábora látszólag értéksemleges alapon állva támogatta meg azt a válaszadási lehetőséget, hogy a nemzeti ünnepek szerencsés naptári elhelyezkedése miatt adódó hosszú hétvégék számukra a leginkább azért fontosak, mert ilyenkor a családdal, a barátokkal szabadabban kikapcsolódhatnak, wellness-hétvégékbe feledkezve tehetik túl magukat a hétköznapi munka fáradalmain.

Ezzel sincsen semmi baj, mindenkinek jó pihenést, oldott beszélgetéseket, ragyogó napsütést kívánunk ehhez is – különösen pedig akkor, ha a vacsora mellett netán ők is poharat emelnek a magyar szabadság és a magyar haza éltetésére.

Még nagyobb a hazafias tábor sikere, ha a 49 százalékos diadalmenethez hozzászámítjuk azt a 17 százaléknyi válaszadót, aki magukat a hagyományokhoz hűnek vallva a kokárdák és a huszárok szépséges látványa mellett tettek hitet. Ez a hitvallás végeredményben ugyanoda vezet, mint a 49 százaléknyi szavazó felhőtlenül boldog csatakiáltása – legfeljebb csendesebben, fontolva haladva részesei ők ennek a nagy tavaszi véleményhadjáratnak.

De a nemzet érdekében megfogalmazott hitvallások sora még ezzel sem ért véget – vannak ugyanis, akik számára a hagyomány őrzése a kultúra jelentőségének érzékeltetése nélkül talán elképzelhetetlen is lenne. Ők lehettek azok, akik 7 százalékot értek el nálunk azzal, hogy

a kultúrán, az egyik legszebb magyar hazafias versen, Petőfi Sándor Talpra magyar! című forradalmi üzenetén keresztül határozták meg a viszonyukat nemzeti ünnepünkhöz.

Az ő kedvükért hadd szólaljon meg itt újra egy felemelően szép zene:

Mi kellhet még? Mi fejezhetné ki jobban egy ünnep átütő erejét, máig érvényes üzenetét, hogy a punkrockerek tombolva ugrálva, a rockerek pedig érzelmes rockballadára ringatózva adhatják át magukat annak az érzésnek, ami a nemzetek Európáját egyre csak élteti. A kikezdhetetlen nemzeti büszkeség érzésének.

[eweb-voting id="2745133"]

Borítókép: Hagyományőrző huszárok az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a partiumi Szatmárnémetiben, ahol felavatták gróf Széchenyi István szobrát 2018. március 15-én