Kiszámíthatóság és biztonság

2018.07.03. 06:52

Rétvári Bence: kevesebbeket fenyeget a létbizonytalanság

Már az Európai Bizottság sem tudja elvitatni, hogy érezhető mértékben csökkent a mélyszegénység Magyarországon - mondta egy kedden megjelent lapinterjúban Rétvári Bence.

Budapest, 2018. június 28. Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára felszólal a 2019. évi központi költségvetés általános vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2018. június 28-án. MTI Fotó: Kovács Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Magyar Időknek nyilatkozva hozzátette: a legfrissebb adatok azt támasztják alá, hogy az emberek élete kiszámíthatóbbá és biztonságosabbá vált 2010 óta.

A parlamentben rendszeres, hogy az ellenzéki képviselők a szegénység terjedésével példálóznak – mondta az államtitkár -, holott a KSH 2017. év végén kiadott és az Eurostat által validált adatai alapján hazánkban a mélyszegénységben élők aránya a 2012-es 4,9 százalékról 2017-re már 1,4 százalékra csökkent, vagyis 375 ezerrel kevesebben élnek mélyszegénységben.

Ez az arány jobb, mint az uniós átlag, amely az utolsó mérések alapján 1,7 százalék volt, így ezek az adatok egyenesen Brüsszelből cáfolják az ellenzék állításait – hangsúlyozta Rétvári Bence.

Borítóképünkön Rétvári Bence felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. június 28-án.

MTI Fotó: Kovács Attila

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában