Vitára is hívják

2018.03.25. 20:11

Vona ellen tüntetnek az egykori jobbikosok

Régi párttársai szerint elárulta őket.

Pétervására, 2018. március 14. Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje lakossági fórumot tart a pétervásárai Szántó Vezekényi István Mûvelõdés Háza és Könyvtárban 2018. március 14-én. MTI Fotó: Komka Péter

A nemzeti radikálisok hétfő estére tüntetést szerveznek Csepelre, a Jobbik fővárosi kampányzárójának helyszínére. Bede Zsolt, a Vadhajtások Facebook-oldal szóvivője a Magyar Időknek beszélt a tiltakozást kiváltó okokról.

Mirkóczki Ádám azon kijelentésével, hogy az a retorika, ami 2010 előtt volt, „az volt a nem igaz”, a Jobbik – talán szándékosan – leleplezte magát.

”Ez a gyalázatos nyilatkozat felháborította a nemzeti radikálisokat, ezért szervezzük a tüntetést„

– mondta el Bede Zsolt, a pártból eltávolított, vagy a párt balra tolódása miatt azt önként elhagyó nemzeti radikálisok számára létrehozott Vadhajtások nevű Facebook-csoport szóvivője. Fontos, hogy a tüntetésen nem lesz erőszak – szögezte le Bede.

A politikus szerint korábban a legtöbben kételkedtek Csurka István jóslatában, mely szerint a Jobbik az MSZP és az SZDSZ fantomszervezete, de ahogy a Jobbik kezdett megváltozni, egyre jobban érezték, hogy ez a párt már nem az, aminek lennie kellene.

A Vadhajtások szóvivője szerint mára egyértelműen látszik a pártelnök árulásának minden összetevője. Vona saját maga mondta el, hogy ő balra tolódott. Szinte minden bakit elkövetett, amit egy politikus elkövetett.

Ráadásul a Jobbik vezetői a 2006-os utcai harcok hatására, illetve a Magyar Gárda hathatós segítségével került be a Parlamentbe. Ezeket az embereket szemen köpték

– mondta.

Arra a kérdésre, hogy egy tüntetésen túl mit tehetnek a nemzeti radikálisok, Bede közölte, a Jobbik végképp eljátszotta a régi szimpatizánsok bizalmát. A pártvezetés már több ízben odadörgölőzött a balliberális pártokhoz, akikkel szerinte az utolsó pillanatban össze is fognak állni.

”A Fideszben több olyan dolgot is hangoztattak, amit mi radikálisok már régóta mondunk. Ilyen Szijjártó Péter, külügyminiszter karakán kiállása a gúnyhatáron kívül rekedtek ügyében, a határvédelem, az EU szkeptikusság, a Soros elleni harc, a magyar családok támogatása, hogy minél több gyereket vállaljanak. Ez mind üdvözlendő dolog. Ezzel szemben a balliberális oldal képviselői idegen hatalmaknak játszanák ki az országot, Brüsszelbe rohangálnak feljelenti saját „hazájukat”. Ugyanazok a figurák, akik diktatúrát csináltak 2006-ban. Ugyanoda jutnánk vissza, megspékelve a migránsokkal. Nem biztos, hogy túlélnénk. Én speciel nem szeretném, hogy a gyermekem ilyen országban éljen„

– hangoztatta a Vadhajtások szóvivője, aki szerint Vona Gábort percek alatt szétszednék az ellenzéki haverok, akikkel most kokettál, és akkor Brüsszelről még nem is beszéltünk.

”Vona hatalomvágya beteges. Egy szélsőjobboldali párt ne akarjon kormányozni. Jusson be a Parlamentbe és a nemzeti ügyeket támogassa. A Jobbik lehetett volna a nemzet érdekeit felügyelő szem, a Fidesszel való közös kormányzatban. Csurka István mikor mondta, hogy ő miniszterelnök akar lenni? Soha. Az a vicc az egészben, hogy ők azt hajtogatják: néppártosodva van esélyük kormányra kerülni, viszont én úgy látom pont a szélsőjobboldali Jobbiknak lett volna ma nagyobb esélye. Legalábbis olyan időket élünk, ha körbenézünk Európában„

– fogalmazott.

Bede Zsolt arról is beszélt, hogy a nemzeti radikálisokat, a Jobbikban csalódott embereknek létrehozott Vadhajtás oldalt pár napja a Facebook megszüntette – de már újra működik.

A hétfői tüntetés mellett a nemzeti radikálisok április 4-ére nyílt levélben vitára is hívják a Jobbikot a ”Merre tovább radikálisok„ című vitaest második felvonásának keretein belül – írja a Pesti Srácok.

Mint ahogyan a március 20-ai vitaest, melyet Mikus Márton István szervezett meg a Polgári Mulatóban, úgy ez a soron következő is a Jobbikban bekövetkezett 180 fokos fordulatot tárgyalja meg.

Gaudi-Nagy Tamás, korábbi jobbikos politikus a vitafórummal kapcsolatban arról írt a PestiSrácok.hu-nak is elküldött levelében, hogy

”tűnjön már fel, hogy ha 2006 őszi rendőrterrort tagadó, liberális főideológus, Heller Ágnes ezerrel kampányol a Jobbik mellett, a javára való visszalépésre buzdít, akkor itt valami nagyon nincs rendben!„

“Nem tudhatja a választás előtt egy hazafias szavazó, hogy mit tervez a Jobbik a választás után, ha koalícióra kényszerül? Ezt úgy hívják bianco csekkes felhatalmazás. Ezek szerint bármilyen párt neve felkerülhet a partner listára. Utólag. A beleszólás lehetősége nélkül. Gondolkozzunk már el!”

– hívja fel a figyelmet Gaudi-Nagy Tamás, aki szintén ott van az április 4-ére meghirdetett vitaest meghívott vendégei között.

Mikus István, a rendezvény szervezője a vitaestre felkészülve a következő felhívást adta közre:

„Nyílt levél Vona Gábornak és Szabó Gábornak

Tisztelt Vezetőség!

Mindenek előtt, boldog névnapot kívánok, a Gáboroknak!

Több százezren érzik úgy ma, hogy a nemzeti radikalizmust elárulták …

Joggal … vagy, jogtalanul? …

Miközben április 8-án, a nemzet, és a keresztény Európa sorsa megpecsételődhet!

Az idei választások, emiatt nem csupán pártpolitikai szimpátiadöntés kérdése, hanem, ezen múlhat a gyermekeink és unokáink jövője.

Tehát a kérdés, hogy: “Merre tovább radikálisok?”

Ez aktuálisabb, mint valaha!

Ezért, “Merre tovább radikálisok?” címmel, kétfelvonásos vitaestet szerveztem, a Polgári Mulatóban.

Az első, március 20.-ai esemény teltházzal zajlott. Itt a nemzeti radikálisok, hiányolták a Jobbikos képviselők megszólaltatását, amire most a sorsdöntő választások előtt különösen szükség lenne.

Ezért felkérném, a Tisztelt Vezetőséget, hogy a második vitaestre, (amelyet április 4-én, 18:30-kor tartunk) delegálni szíveskedjenek egy jobbikos képviselőt, vagy képviselőket, akik a korrekt vita során ismertetik pártjuk álláspontját, hozzájárulva ezzel az április 8-ai választásokon történő felelősségteljes döntés meghozatalára.

Vona Gábor többször sérelmezte, hogy kormánypárti politikusok nem hajlandóak a vitára, bízom abban, hogy a Jobbik nem utasítja vissza felkérésemet, és eleget tesz meghívásomnak!

Meghívott vendégeink:

Szentmihályi Szabó Ilona

Borbély Zsolt Attila

Gaudi Nagy Tamás

Gonda László

Lenhardt Balázs

Magyar Gábor

Várom megtisztelő válaszukat!

Honféltő szeretettel: Mikus Márton István /Házigazda/”

Borítókép: MTI Fotó: Komka Péter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában