rossz hírnév

2018.03.05. 22:19

Felfüggesztette a bíróság a spanyol drogmaffiákról szóló könyv terjesztését

Egy abban szereplő volt helyi polgármester pert indított jó hírnevének megsértése miatt.

José Alfredo Bea Gondar két alkalommal is feltűnik a Farina című könyvben, mint aki összejátszik a kábítószercsempészekkel.

Ezt egyébként a spanyol központi bíróság bizonyítottnak is látta az 1991-ben ellene indult eljárásban, ám a négyéves börtönbüntetéséről szóló ítéletet a spanyol legfelsőbb bíróság végül megsemmisítette formai hibákra hivatkozva.

A politikus a hetvenes évek végén, és a nyolcvanas évek elején összesen nyolc évig volt az óceánparti O Grove település polgármestere.

Galiciát abban az időben az Európába érkező drogszállítmányok egyik jelentős belépőpontjaként tartották számon. Politikusok, rendőrök, bírók, cégvezetők voltak a maffia zsebében.

Nacho Carretero újságíró erről az időszakról írt könyvet, amely 2015-ben jelent meg, eddig több mint 30 ezer példányt adtak el belőle. A történetből tévésorozat is készült, amelyet az elmúlt hetekben kezdett sugározni az egyik országos tévécsatorna.

A könyv terjesztésének leállítása – hacsak a kiadó fellebbezésének nem adnak helyt – addig tart, amíg ítélet nem születik a jó hírnév megsértése miatt indult perben.

A volt polgármester kártérítési követelése 500 ezer euró (157 millió forint).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában