Szíria

2018.01.24. 07:21

Oroszország új testület létrehozását javasolja a vegyifegyver-támadások kivizsgálására

De előtte megvétózta az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szakembereiből álló vizsgálóbizottság (JIM) mandátumának meghosszabbítását és csak utána terjesztette be a javaslatát.

Az Oroszország által javasolt, úgynevezett Független Nyomozati Mechanizmus (UNIMI) keretében működő testület mandátuma egy évre szólna, de szükség esetén meghosszabbítható lenne. Az elképzelés szerint a vizsgálóbizottságnak független, elfogulatlan és hitelt érdemlő vizsgálatokat kell majd lefolytatnia, és „megdönthetetlen tényeket” kell a BT elé tárnia, amelyek alapján meg lehetne határozni, hogy kik voltak a vegyifegyver-támadások elkövetői.

Moszkva azután terjesztette határozati javaslatát a BT elé, hogy előzőleg háromszor is megvétózta a JIM mandátumának meghosszabbítását. A 2015 augusztusában megalakított vizsgálóbizottság mandátuma november 17-én járt le.

Oroszország többször bírálta a JIM munkáját, azt állítva, hogy elfogult. A JIM hét jelentést készített, és ezek közül négy a szíriai hatóságokat tette felelőssé a vegyifegyver-támadások miatt. Damaszkusz rendre tagadta, hogy ilyen fegyvert vetett be, és az országban tevékenykedő „terrorszervezeteket” tette értük felelőssé.

Vaszilij Nebenzja orosz ENSZ-nagykövet a vegyifegyver-támadásoknak szentelt keddi BT-ülés után azt mondta újságíróknak: Oroszország megpróbálja megszervezni azt, hogy az OPCW szakemberei ellátogathassanak Szíriában, hogy megvizsgálják a felkelőktől elkobzott mérgező anyagokat. A diplomata szerint a szíriai kormány hívta meg őket.

Fejszal Mikdad szíriai helyettes külügyminiszter tavaly augusztusban tartott damaszkuszi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a lázadók által hátrahagyott raktárokban mérgező anyagokkal ellátott gránátokat, továbbá gránátvetőket találtak.

Franciaország jelezte, hogy kész megvizsgálni az orosz javaslatot. Az ugyancsak állandó BT-tagsággal rendelkező Kína támogatásáról biztosította a kezdeményezést, ugyanakkor az amerikai nagykövet, Nikki Haley ellenezte, és ismét azzal vádolta Oroszországot, hogy eltitkolja az igazságot a szíriai rezsim vegyifegyver-támadásairól.

Az újabb diplomáciai vitákra az adott okot, hogy Szíriából hétfőn ismét vegyifegyvert-támadásról érkezett hír. A Fehér Sisak nevű mentőszervezet és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja közölte hétfőn, hogy a szíriai kormányerők klórgázt vetettek be aznap hajnalban egy olyan város, Dúma bombázása során, amely felkelőcsoportok kezén van Damaszkusz közelében. A támadásban legalább 13 civil légzéskárosodást szenvedett, köztük nők és gyerekek is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában