Olvasó

2017.07.04. 12:13

Jubileumi gálaműsor Papkeszin

A Balatonvidéki Sorstárs Népdalkör harminc évvel ezelőtt alakult. Azóta nagyon sok dalcsokorral leginkább a helyi rendezvényeket színesítették, de se szeri, se száma a vidéki szerepléseiknek is.

Olvasó

A személyi összetétel az élet rendjének megfelelően folyamatosan változott. Ez azonban korántsem csökkentette, inkább növelte a színvonalat. Erősítette a fő törekvést, hogy aki dalos kedvű, és tehetsége van az énekléshez, fejleszthesse képességét, és a hétköznapi munkák után érezze jól magát egy közösségben. Ugyanakkor a fellépések során minél több emberrel ismertessék és szerettessék meg régióink dalkincseit.

A jubileumi ünnepségen Károlyi-Varga Rózsa, az együttes vezetője köszöntötte a népes közönséget. Elmondta, hogy 1987-ben Károlyi László irányításával alakult meg az énekkar. Korábban ő más helységekben is fejlesztette a dalkultúrát, ezáltal széles körű elismertségre tett szert megyeszerte.

Rózsa asszony szinte népművelői és népnevelői alapossággal ismertette a papkeszi kör történetét. Megemlékezett arról a 37 dalos társról, akik sajnos már az égi karban folytatják nemes feladatukat. A fájdalmas pillanatot Horváth Istvánné kórustag szavalata igyekezett elviselhetőbbé varázsolni a június végi kánikulában.

Fotó: Horváth István

Sikereiket az aratóünnepekre, majd a Cholorkémia Táborhelyi találkozóira történő emlékezés, valamint a Balaton közelsége ugyancsak éltette. Károlyi-Varga Rózsa 2000 óta tagja a Sorstárs dalkörnek, tíz éve pedig már a vezetője is. Köszönetet mondott a polgármesternek és az önkormányzati képviselőknek, valamint a vállalkozók, sőt családok, pártoló tagok támogatásáért.

A jubileumi ünnepségen elsőként természetesen a helyi együttes lépett színre. Produkciójukat a közönség nagy elismeréssel fogadta. Őket a fűzfői Balaton Népdalkör, majd a Magyarkeszi Hagyományőrző Népdalkör, illetőleg a gyulafirátóti Bakonyerdő Pávakör követte. A jelenlévők mindegyik csoport szereplését őszinte örömmel és hosszan tartó tapssal jutalmazták.

Ezután az ilyenkor szokásos gratulációk, elismerések és ajándékozások váltották egymást. Mindez ugyanott történt, ahol a Sorstárs a legtöbb dalcsokrot adta elő. A színpadkép beszédes volt, megelevenedtek a színes albumokban megörökített közösségi kirándulások és élmények, az évtizedek során használt jelmezekkel, egyéb kellékekkel. A színpad előtt látott tárgyak, szövegek, újságcikkek, képek és más relikviák harminc év erőfeszítéseiről és eredményeiről tanúskodtak.

A szép és emlékezetes délutánt szíves, valamint gazdag vendéglátás zárta. Szólt a zene, többen táncra perdültek, mások pedig baráti társaságokban méltatták a Sorstárs és a köszöntő dalkörök ünnepi szereplését.

Márkus Zoltán, Csajág

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!