2015.08.03. 11:52
Osztálytalálkozó Padragon
1955-ben búcsúztunk el általános iskolánktól Padragon. Ide érkeztünk vissza 60 év elmúltával, az akkori 28-ból 14-en. Hoztuk magunkkal tarisznyáinkban mindazt, amit azóta is megőriztünk. A barátságokat, élményeket, az útravalókat, a sok-sok szeretetet, amit ebben az iskolában kaptunk.
Nem voltak könnyűek az útjaink, ez kiderült a beszámolóinkból. Mindenkinek megvolt a maga életfeladata, amit nehezebben vagy könnyebben, de megtett. Volt sok kanyar, útelágazás, munkahelyi küzdelmek, hegy, völgy, öröm, gyász, napsütés, szélvihar, de most 14-en mégis itt vagyunk. Találkozni jöttünk és emlékezni. Diákságunkra, a sajnálatosan elmúlt kedves társainkra, az iskolánkra és tanítóinkra: Németh István igazgatóra, Németh Emília osztályfőnökre, Varga Ilona tanárnőre, Malomvári Miklós csapatvezetőre, Malomvári Miklósné Klári nénire, a testnevelés és a kézimunka megszerettetőjére. Közülük már csak Klári néni lehetett közöttünk. Vele együtt a temetőbe mentünk először. Virágok, mécsesek, gyufasercenések és csend...
Ezek után a falu vendégfogadójába ballagtunk.
Az ebédet megelőzően osztálytársunk, Tóth Árpád köszöntött bennünket. A köszöntést CD-n hozta el – mindenkinek külön-külön is egyet –, melyen csokorba gyűjtve megkaptuk a korai fiatalságunkat idéző jó pár dalt, néhány vers részletet, prózát. Például néhány: Mint a mókus, ami kedvencünk volt, a Szeptember végén, Kodály: Esti dal, az összeállítást a bányászhimnusz zárta.
Ebéd után, ahogy lenni szokott, mindenki elmesélte a maga történeteit, eddigi életét.
Előkerültek az emlékkönyvek, régi fényképek és Szabó Pál Erzsébet A mi iskolánk című évkönyve.
Az idő nagyon gyorsan repült, a találkozás ideje lejárt, indultak a buszok, jöttek az autók, megérkezett a mostani életünk. Eddig ott és akkor eszünkbe sem jutott, hogy már nem 14 évesek vagyunk. Kívánságunk, hogy három év múlva találkozhassunk ugyanitt és ugyanennyien.
Köszönet a találkozó szervezőinek, Orovecz Teréznek és Tóth Árpádnak.
Malomvári Miklósné Klárikának külön megköszönjük, hogy elfogadta meghívásunkat, és velünk töltötte ezt a napot. Tőle mindannyian kaptunk egy kosárka virágot, melyet maga font csuhéból. Szeretete nem fogyott el eddigre sem!
E sorok írója nagyon boldog, hogy találkozhatott volt osztálytársaival, és egy nagy ölelést küld ezúttal is.
Eveli Lászóné
Farkas Erzsébet
Veszprém
