Levél István királyhoz

Felszabadultan ünnepelni augusztus 20-án nem biztos, hogy tud, pedig az ünneplésnek már két és fél évtizede itt az ideje. Azóta a napot igazán nevén nevezhetjük végre, s a több mint négy évtizede ránk erőszakolt alkotmány hozsannázása helyett annak emléke előtt hajolhatunk meg, akinek a tisztelet valóban kijár. Rád gondolva csókolhatjuk meg jelképét az életnek, szeghetjük meg új életünk új kenyerét.

Megtesszük, de mosoly nélkül, kedvetlenül. Sok minden történt mostanában velünk. Oly dolgok, melyektől furcsa módon inkább fásultakká váltunk, semmint lelkesültekké.

E Kárpát-medencényi stadionban, mely a te ajándékod, csúf játék folyt majd’ fél évszázadon át. Gól alig született, kiállítás annál több. Néha a lelátón csöndesen szemlélődőknek is fel-felmutatták a vörös büntetőcédulát. Aztán kifulladt a meccs. Örökre lefújták a keleti futballt, mielőtt összedől a stadion, mielőtt mez-telenek támadnak a bíróra, mielőtt kiveszik a kezéből a sípot – azt, amelynek hangja is alig volt már.

A Kárpát-medencényi stadionban huszonöt éve új mérkőzés kezdődött. Európai szabályok szerint. Jól bevált szabályok szerint. Mozgalmas játékot, gólokat ígért. A lelátón mégsem tombol örömtől a nép. Azt mondogatja, ez se jobb meccs, mint a régi volt. Pesszimista. Jobb híján a játékosokat, a bírókat, a partjelzőket átkozza. Nem mindig ok nélkül Közöttük tényleg sok, aki ügyetlen, durva, hiú, rossz taktikus, léc fölé trafáló

Igazán már a stadion legpompásabb díszvendégeinek érkezésekor sem tapsol lelkesülten a lelátó népe, igazán már a sikeres akciókat sem értékeli, s mint említettem, ünnepelni sem tud már felhőtlenül.

Szent királyunk, István! Üzenj a messzeségből! Mondd el nekünk, hogy a te idődben sem volt könnyű halál helyett a túlélést választani! Mondd el, hogy népednek akkor is szenvedések árán kellett megtanulnia valamennyi új játékszabályt! S mondd el azt is, így is megéri a nehezebbet választani, hogy aztán könnyebb lehessen.

Világosíts fel bennünket arról is, amit bizonyosan te értesz: attól a perctől kezdve, hogy a stadionban lefújták a keleti futballt, törvény adta joga mindnyájunknak, hogy szabad akarata szerint javasolja cserére azt, akiről úgy érzi, rossz bíró, rossz partjelző, rossz játékos És a helyére a lelátóról közfelkiáltással – de csak úgy! – újat válasszon, s ha kell, játékszabályt módosítson.

István, ugye, csak idő – remélem, most már kis idő – kell ahhoz, hogy mindnyájan megértsük, mi a különbség a régi és az új között, s ennek tudatában hinni tudjunk ismét, úgy, ahogyan most még állami ünnepen sem vagyunk teljesen képesek!

Tollár Sándor