2014.01.09. 13:50
Holtnak nyilvánítva
Ajka - Az idén immár 69 éve, hogy véget ért a II. világháború. Az akkor született gyermekek is már nyugdíjas emberek, akik a háború borzalmairól, a családok tragédiáiról csak a szüleik elbeszéléséből, a tankönyvek lapjairól, vagy a különböző könyvekben, filmekben bemutatott eseményekből tudnak.
Alig van olyan ember, aki ne hallott volna, az elhurcolt, eltűnt, elesett emberekről, és ennek kapcsán a családok fájdalmairól.
A cikkhez mellékelt fénykép a 4. gyalogezred 2. számú zászlóaljának katonáit örökítette meg a soproni laktanya udvarán, mielőtt 1942. október 13-án a harctérre vezényelték őket. A fényképen ekkor volt együtt utoljára a fényképész előtt a zászlóalj. Nem is sejtették, hogy milyen rövid idő telik majd el ahhoz, hogy ez a fénykép féltve őrzött emlékké nemesüljön.
A fotón katonatársai között látható Nagy Vendel is, akinek a neve ott szerepel a bódéi háborús emlékmű II. világháborúban elesett katonái között. Talán itt, ezen a fényképen tette utoljára jó barátja, az öcsi származású Csipszer István vállára a kezét. És talán ennek a fényképnek a hátsó oldalán szerepel a hű cimborák aláírása együtt: Antal Gábor örv., Tóth Kálmán, Stecira István, Hogler Géza örv., Csipszer István, Molnár János, Horváth Imre, Interviszt József?, Klausz József, Paui Gábor?, Nagy Vendel.
Nagy Vendel 1909. december 28-án született Cserváron, (ma már ez a település nem létezik) Nagy István és Ertl Mária gyermekeként. Hatan voltak testvérek: István, Mária, József, Károly, Vendel és Margit. Amikor behívták katonának, már nős ember volt.
A katonák a soproni laktanya udvarán, mielőtt 1942. október 13-án a harctérre vezényelték őket. Fent Nagy Vendel képe kinagyítva
A soproni laktanyából az egész zászlóalj egyszerre került bevetésre. A II. világháború egyik legborzalmasabb eseménye volt a doni ütközet. Itt, ennél az esélytelen, borzalmas csatánál az egész zászlóalj megsemmisült. A derék, fiatal, egészséges, reménnyel és hazaszeretettel fűtött katonák, teljesen értelmetlenül áldoztak életükkel a fagyos, jeges, embertelen körülmények között 1943. január 12-én távol hazájuktól, a Don kanyarban.
Itthon, Magyarországon, Bódén hiába várták a róla érkező híreket szülei, testvérei és fiatal felesége, született Názer Gizella. Csak jóval később találkoztak az öcsi származású Horváth Lászlóval, akitől megtudták a szomorú valóságot. Horváth László egy másik zászlóaljban teljesített szolgálatot. Elmondása szerint a 2. számú zászlóalj, amelyben Nagy Vendel szolgált, azután, hogy bevetésre került, a harcokban teljesen megsemmisült. Miután hivatalos halálhíre a családhoz nem érkezett hosszú ideig, az ő tanúvallomása alapján nyilvánították holttá. A fényképét, testvérbátyja, Károly őrizte élete végéig. Idős korában a legkisebb lányára Ilonkára bízta, hogy őrizze és ápolja szeretett nagybácsija emlékét a családban.
A leírt emlékezést Károly bácsi két lánya, Mária és Ilonka mesélte el, eleget téve édesapjuk kívánságának és nagybátyjuk emléke iránt táplált tiszteletüknek.
