Szösszenet egy havas hétfő reggelről

A vasárnap délután elkezdődött hóesés már vastag réteget rakott az útra. Hókotró gépek kora reggel egyszer már végigjártak a fontos útvonalakon, de a járdákon és gyalogos utakon csak néhányan kezdték meg a takarítást. Ahogy bandukoltam azon törtem a fejem, hogy a nehéz közlekedést mivel tudnám oldani magam és mások számára. Ha mindenkinek köszönnék – gondoltam - vajon mi történne? - bolondnak néznének! – morfondíroztam magamban.

– Ha megpróbálod, majd meglátod – biztattam magamat. A gondolatot tett is követte. Jött az első járókelő szembe velem. - Jó reggelt! – köszöntöttem és mosolyogtam hozzá. A hölgy, akit nem ismertem rám nézett kicsit értetlenkedett, mert neki sem voltam ismerős, de azért visszaköszönt. Folytattam utamat és kísérletemet. Akivel találkoztam mindenkinek mosolyogva köszöntem. Csodák csodájára az emberek visszaköszöntek ki értetlenül, ki csodálkozva ki pedig mosolyogva. Mire a családi házas utcákba értem addigra már teljesen belejöttem a saját részemre kitalált kísérletbe. Az utcákban több háznál is havat lapátoltak a járdákról. Itt köszöntésem megtoldottam a jó munkát kívánsággal is. A megszólítottak kivétel nélkül mosolyogva köszöntek, majd ilyen megjegyzéseket tettek: - Van még lapát nincs kedve beállni? - invitált az első. - Része legyen benn – mondta egy másik – Most van az ideje - válaszolta egy harmadik. Én pedig tapostam a havat, haladtam és egyre jobb kedvre derültem. A gyár előtti utolsó háznál magányos néni állt kezében lapáttal. Köszöntöttem, majd jó munkát kívántam. Ő azonnal közölte - jó idő van a hólapátoláshoz - és fél perc alatt megtudtam azt is, hogy egyedül él és fáj a lába, de azért lassan mégiscsak el tudja lapátolni a leesett havat. Rövid beszélgetésünk után elköszöntem és jókedvvel érkeztem dolgozni.

A vérvételre váró szorongó asszonyoknak tovább tudtam adni a jó hangulatomat. Vidáman nevetve álltunk neki a napi feladatoknak. A kellemes heti kezdés után elgondolkoztam azon, hogy mozgalmat kellene indítani a köszönéssel. A facebook oldalon gyakran látom, hogy szép és jó napot kívánunk egymásnak. Érdekes az is, ha kirándulunk a mezőn vagy barangolunk gyönyörű erdeinkben és a hegyeinken szinte minden alkalommal köszöntjük az arra járót. A természet mögé bújva vagy a gépi személytelenség ködében bátrabbá leszünk? Elgondolkodom miért csak ott, és az utcán és a közlekedésben miért nem? Magam részéről elhatároztam, hogy szakítok az eddigiekkel és az egymást üdvözlők táborába állok!

Gyere Te is és csatlakozz hozzám és alakítsuk, meg a Jól Köszönök Táborát, mert: „Mert minden érték, amit az életben találhatunk, azokból a kapcsolatokból fakad, amiket a körülöttünk lévőkkel alakítunk ki. Mert nincs semmi olyan anyagi dolog, ami felérhetne a szeretet és a barátság megfoghatatlan kincsével.” / Robert Anthony Salvatore/

Ajka, 2013. január 16.

Bakonyiné Nyitrai Gizella