Homokozó tele kutyaszarral – avagy fecseg a felszín, hallgat a mély

A purparlé következménye az lett, hogy Baumgartner úr lemondani kényszerült bizottsági elnöki pozíciójáról, de a közgyűlés úgy döntött, hogy még a bizottsági tagságából is meneszti.

A kérdés, hogy ez a történet vége, avagy valaminek a kezdete?

Sokszor megtapasztalhattuk, hogy egyesek politikai felelősség vállalást színlelve igyekeznek kitérni a jogi felelősség alól. (Baumgartner úr ugyanis a FIDESZ frakció oszlopos tagja maradt.)

Ez a helyzet önmagában is lehet kedélyborzoló, hiszen a Várclub Kft. ügyvezetője közölte, a polgármesteri bejelentéstől függetlenül, miszerint menniük kell, „ők maradnak, nekik érvényes bérleti szerződésük van, nem rájuk tartozik az önkormányzaton belüli vita”.

Nézzük a tényeket:
Október 26-án egy olyan bérlővel köttettek szerződést a Várkertre, akinek akkor még jelenlegi székhelye be sem volt jegyezve, ugyanis épp akkor költözött a Budapest út 2. szám alól a Szabadság tér 15. szám alá. Az egyik ügyvédi irodából a másikba.

Az előzőről tudható, hogy a kft. korábbi tulajdonosának, dr. Flőrich Andrásnak ügyvédi irodája volt a székhely. Az utóbbiról még ennyi sem derül ki, ugyanis még a postás sem tudja, hogy a Szabadság tér 15. szám alá, Várclub Kft. nevére érkező küldeményt kinek kell kézbesíteni.

Az épületen sem kívül, sem belül nem jelzi cégtábla, hogy itt székel a Várclub Kft., holott a fellelhetőség kötelező feltüntetéséről a 2006. évi V. tv. 7. § (1) egyértelműen rendelkezik.

A 2011. október 19-i keltezésű okirat csak november 9-én került a cégbíróságra benyújtásra. Így a 2011. október 26-án lekért cégkivonat még a korábbi adatokat tartalmazta.

Mindez nem zavarta a döntést hozó tulajdonosi bizottság elnökét, hiszen olyannyira kiállt az általa elfogadtatott szerződés mellett, hogy még azt is kijelentette „személy szerint” – gondolom hogy ez alatt azt értette, személyesen – fog részt venni a szerződés aláírásánál.

Tetszenek ezt érteni, egy pitiáner ügyben a tulajdonosi bizottság elnöke, Baumgartner úr személyes jelenléttel demonstrál, míg a Művészetek Háza vezetője aláír!

Ez a dátum még egy másik alkalommal is felbukkan a hatályos cégkivonatban, nevezetesen az október 19-i keltezésű szerződés szerint a dr. Flőrich Andrást váltó Domino Marketing Ltd. tulajdonjogát november 9-én jegyzik be, s ennek az offshore cégnek hol is máshol lenne a székhelye, mint a Seychelle szigeteken.

A tények sorába tartozik, hogy Baumgartner úr nyilatkozata szerint, „nem vállalja egyedül a felelősséget, abban a Polgármesteri Hivatal munkatársainak is osztozni kell”, mert „nem hívták fel a figyelmét, pályáztatás nélkül nem lehet ingatlant bérbe adni Veszprémben”.

Komolyan gondolja valaki, hogy Baumgartner úr nem tudott erről az önkormányzati rendeletről, holott négy évig ő volt – az azt megelőző négy évi tagság után – a gazdasági bizottság elnöke, egy éve pedig a tulajdonosi bizottságot elnökli? Kilenc éve nap, mint nap, ilyen ügyekben jár el, és nem tud a rendelkezésről?

Tessék mondani, ezt a maszlagot tényleg be lehet adni valakinek? Tessék mondani, ezt tényleg le lehet zárni „politikai felelősségvállalással”?

A felszínen tehát zajlik egyfajta táncrend szerint az előadás, s vélhetően majd elpereskednek a semmin, hiszen az önkormányzati rendelet jogszabály, s ha egy megállapodás jogszabályba ütközik, az semmis.
Tehát, mint a címben mondtam, „fecseg a felszín, hallgat a mély”. Ezt vetették koncnak a közvélemény elé, s erre vevő a sajtó is. De mi van a mélyben?

A tulajdonosi bizottság egy éven át eltűrte, hogy a korábbi bérlő már előtte sem fizette a jelképesnek tekinthető bérleti díjat, de nem tett semmit.

Miért?
A választ erre a kérdésre a korábbi bérlő, a Várkert Kft. tulajdonosi és érdekeltségi köre adja, a Polgármesteri Hivatal érintettségével. Lesz-e elszántsága bárkinek idáig leásni, s kirakni a puzzlet, ki kinek a gyereke, miért nem szereztünk érvényt korábban az önkormányzati érdekeknek? Miért tűrtük el ennyi ideig, ezt a jogsértő állapotot.
És úgy tűnik, még ekkor sem ástunk az ügy mélyére, majd csak akkor, ha azt is megvizsgáljuk, milyen pályázati pénzből, ki és mire költött a Várkertben, miként számolt el, s ezzel kapcsolatosan a várost milyen helytállási kötelezettség terhelte (terheli).

Ha majd itt tartunk, akkor vélhetően újabb kérdések tolulnak, de ezek már csak akkor arra lesznek jók, hogy mindenki megértse, a jelenlegi Várclub-Várkert jelenség pályáztatás nélküli bérleti szindrómája nem más, mint a „cseppben a tenger” jelenség tükröződése, a mai társadalmi viszonyokra kivetített megjelenési formája.

Ha kitiltjuk a homokozóból (tulajdonosi bizottság) az odapisilő óvodást, (Baumgartner Lajos) de maga a játszótér (szabadon behelyettesíthető) tele van kutyaszarral, ez az egész még továbbra is bűzleni fog.

        Dr. Bősze Ferenc