VEOL
Veszprém vármegyei hírportál
november 3., vasárnap
Milák Kristóf ezüstérmes lett 200 pillangón, kikapott a francia Léon Marchand-tól, akivel riogatták az elmúlt egy évben, amióta nem sokat lehetett tudni a felkészüléséről. Azért fáj ennyire ez a vereség, mert két évvel ezelőtt, amikor Milák a budapesti vb-n 1:50,34 perces világcsúccsal győzött (a tőle két testhosszal elmaradó Marchand előtt), a párizsi olimpiára előrenézve mindenki biztosra vette az aranyát a fő számában. Most mégis ezüst lett belőle.
Alapvetően két irányból lehet értékelni. Van egyrészt a szakmai szempont, és ha innen közelítünk, akkor ki kell mondani, hogy Milák elmaradt önmagától, vagyis attól, amire képes lehetett volna. Az időeredménye cáfolja azokat a híreket, hogy nem edzett, hiszen 1:52-n belül úszott, és ilyet nem lehet kemény munka nélkül. Az viszont biztos, hogy máshogyan készült, mint azelőtt, az edzőjét, Virth Balázst is sokszor kétségek között hagyva, titkolózva, talán részben valaki más irányításával.
A számok azonban nem hazudnak: ez a felkészülés nem volt olyan hatékony, mint a korábbiak.
Ennyit a szakmai részről – mert az emberi oldal az igazán érdekes. Furcsa érzés megtapasztalni, hogy miközben idehaza a mi fiunk kap hideget-meleget, a britek hasonszőrű zsenije, Adam Peaty azok után is nemzeti hős a hazájában, hogy Milákhoz hasonlóan „csak” ezüstérmes lett Párizsban abban a számban, amelyben sokáig legyőzhetetlen volt. Peaty 100 mellen 2014-től nyolc éven át veretlen volt, aztán a tavalyi fukuokai vb-t mentális gondok miatt kihagyta. Ismerős a történet, ugye? Milák sem volt ott Japánban…
A britek most azt ünneplik, hogy Peaty ilyen mélyről visszakapaszkodott, és példaként állítják az emberek elé – mifelénk pedig Milák szinte antihős, aki kerüli a munkát, nem áll szóba senkivel, és egyébként is, mit képzel magáról?! Ha nem ismerünk valakit, nem ismerjük a történetét, a gondjait, afölött mindig könnyű ítélkezni. Ez a legnagyobb különbség Peaty és Milák között.
A brit sztárúszó sem könnyű természet, de ő megnyílt, elmesélte, hogy a lábtörése után és a magánéleti gondjai miatt depresszióba esett, hogy az alkoholhoz nyúlt, mert teljesen le akart zsibbadni, hogy semmit se érezzen, és hogy a hit fénye vezette ki a sötétségből. Ezt jelképezi a tetovált kereszt, ami a visszatérése óta látható a mellkasán.
Ezzel szemben Milák hallgat, nem tudjuk, hogy mi játszódik le benne, és így megérteni is nehéz. Pedig az elfogadás mindig a megértéssel kezdődik. Jó lenne, ha ő is elmesélné a történetét, és felfedné az ezüst alatt rejtőző aranyat.