Úszás

2024.08.04. 21:12

Betlehem Dávid újabb robbantása

Elképesztő versenyzéssel a – számára hovatovább győzelemmel felérő – negyedik helyet szerezte meg a veszprémi Betlehem Dávid a Párizsban zajló ötkarikás játékok 1500 méteres gyorsúszó számában.

Király Ferenc

A Balaton Úszó Klub Veszprém 20 éves csillaga idén robbant be a sportág felnőtt nemzetközi élvonalába: az addigi pontszerző helyezései után a dohai vb-n negyedik lett, míg a belgrádi Eb-n aranyérem került a nyakába az öt kilométeres és bronzérem a tíz kilométeres viadal után, a váltóval pedig a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. Megmutatta, hogy az elitmezőnyben is jó lehet, a névjegyét letéve áttört nála egy gát: úgymond megtanult nyerni. A hetente 70-80 km-t tempózó kiválóság nemrég, a szegedi Maty-éren rendezett nyílt vízi ob-n bezsebelte az 1500 méter első helyét, de tíz km-en is megvédte a címét. Mint a felsorolásból is kitűnik, remek formában érkezett meg az olimpiára, ahol az 1500 méter egyik szombati előfutamában a harmadik helyen végzett – 14:45.59-es időeredménnyel, amivel hét századdal megjavította az ajkai Kis Gergely régóta fennálló országos rekordját –, így összesítésben nyolcadikként váltott jegyet a döntőbe. Klubtársa, Sárkány Zalán nem jutott az említett fináléba, összesítésben a tizenegyedik lett, de neki is jár a gratuláció, mert ahol elindult Párizsban (400, 800, 1500 m gyors), ott egyéni csúcsot ért el – az egyébiránt lassúnak tartott medencében.

A Balaton Úszó Klub Veszprém 20 éves csillaga idén robbant be a sportág felnőtt nemzetközi élvonalába
A Balaton Úszó Klub Veszprém 20 éves csillaga idén robbant be a sportág felnőtt nemzetközi élvonalába
Fotó: MTI

A francia fővárosban 44 év után volt magyar finalista 1500 méteres gyorsúszásban, ahol Betlehem jól tartotta magát a legjobbakkal szemben, rendszerint a negyedik-ötödik helyen fordult. Végül az előző nap felállított rekordját alaposan túlszárnyalva, 14:40.91-es idővel a bravúros negyedik helyen zárt. Csak zárójelben: a győzelemhez világcsúcsra volt szükség.

Azt sejtettem, hogy Dávid szombathoz képest tovább javul majd, de ezzel az idővel engem is meglepett, ám nem bánom – mondta örömmel a hangjában a lapunknak nyilatkozó Szokolai László, aki a bakonyi műhely ügyvezetőjeként és vezetőedzőjeként szurkolt tanítványának a gall arénában. Abban maradtunk a sportolómmal, hogy a korábbi idejéből megpróbál ötven méterenként egy-két tizedet faragni, s akkor ebben a szédületesen erős mezőnyben bármi megtörténhet. Ám ezzel a mutatóval minden előzetes várakozást felülmúlt, az ember nehezen is találja rá a szavakat. Nem vitás, fantasztikus formában van.

A későbbi negyedik helyezett Betlehem Dávid a férfi 1500 méteres gyorsúszás döntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián
A későbbi negyedik helyezett Betlehem Dávid a férfi 1500 méteres gyorsúszás döntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián
Fotó: MTI

Betlehem Dávid közvetve értésünkre adta, hogy újra óriási élmény volt neki ennyi ember előtt úszni (…a nézőtéren 17 ezren foglaltak helyet). Tisztában volt azzal, hogy a döntőben két-három riválisa kiemelkedik majd, ám mögöttük lehet keresnivalója. Megköszönte trénerének, hogy a nyílt vízi úszás mellett rábeszélte a medencés versenyzésre is, ez pompás döntésnek bizonyult, ráadásul nagyon jól sikerült a felkészülésük is. Noha azt mondta, hogy nem csalódott, és elégedett az úszásával, azt azért hozzátette, hogy egy kicsit bántja, miszerint lemaradt a dobogóról. Azt már edzője tette hozzá, hogy Dávid ideje korábban mindig elegendő volt a harmadik helyhez, de emiatt nem kell búsulniuk, hiszen a múlt héten még betegeskedő fiatalember előtt még temérdek lehetőség áll.

Hihetetlenül boldogak vagyunk, ugyanakkor nem örülhetünk sokáig, mert Dávid és klubtársa, az ugyancsak jó formában lévő olimpiai ezüstérmes, Rasovszky Kristóf augusztus 9-én a nyílt vízi úszás tíz km-es számában áll rajthoz. Ez az eredmény sokat segíthet Dávid magabiztosságán, immáron a jövő heti viadal esélyesei között tartják számon. Ahogy Kristófot is – jegyezte meg a vármegyeszékhelyünkön rendkívül komoly szakmai munkát vezénylő Szokolai László.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!