Nagyvászon, sztárok, csillogás

2019.09.23. 07:53

Ilyen volt belülről a velencei filmfesztivál

A város is vonzó, de az sem csalódik, aki a hírességeket szeretné látni, véli Váró Kata Anna filmkritikus, aki idén is részt vett a kontinens egyik legnagyobb filmünnepén.

Raffer Attila

US actor Brad Pitt signs autographs for fans as he arrives on August 29, 2019 for the screening of the film "Ad Astra" during the 76th Venice Film Festival at Venice Lido. (Photo by Alberto PIZZOLI / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: Alberto Pizzoli

A filmkészítők és -rajongók közössége egy bő héten át Európa déli részére, azon belül is Velencére figyelt, ahol idén már 76. éve járt kéz a kézben a filmfogyasztás és az észak-olaszországi miliő romantikája. A szeptember 7-én véget ért Mostra Internazionale d’Arte Cinematografica, azaz a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában többek között olyan nagy nevek alkotásai kaptak helyet, mint Atom Egoyan, Steven Soderbergh, Olivier Assayas vagy Noah Baumbach, az Arany Oroszlánt viszont az eddig főként vígjátékairól ismert Todd Phillips képregénydrámája, a Joker vihette haza.

Erről, a közegről, a helyi hagyományokról és személyes élményeiről a haon.hu hajdú-bihari hírportál kérdezte Váró Kata Anna debreceni filmkritikust, filmszakírót, aki – mint az elmúlt években oly sokszor – idén is ellátogatott a Mostrára.

Oscar-előszoba?

Váró Kata Anna 2006-ban járt először a fesztiválon, akkor a FIPRESCI, azaz a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének zsűrijébe delegálták, és bár volt pár év kihagyása, mint megtudtuk, igyekszik évről évre visszatérni az észak-olasz város filmünnepére.

– Mindegyik filmfesztivál más. Velencében már maga a város is vonzó, a fesztiváltér, a hangulat, a sajtó számára teremtett munkakörülmények, a filmekről nem is beszélve – válaszolja, amikor arról kérdezzük, miben különbözik a velencei a többi filmünneptől. Hozzáteszi:

az sem csalódik, aki a sztárokat szeretné látni, mert számos hollywoodi filmnek tartják itt a premierjét, ami a legnagyobb neveket hozza a Lido di Veneziára.

Filmes körökben rendre visszatérő kérdés, hogy vajon mekkora súlya van a Mostrának európai társaihoz és a tengerentúli filmfesztiválokhoz képest, és nyom-e a valamit a latban egy itteni szobrocska mondjuk az Oscar-díjátadón. A filmkritikus szerint Európában Cannes, Velence és Berlin a rangsor, de a tengerentúlon például Torontóval is számolni kell, amely jelenleg a világ legnagyobb filmfesztiválja. – Nem is annyira az itt kiosztott díjak befolyásolják az Oscar-szobrok sorsát, inkább azt mondanám, a jelölések túlnyomó többsége az említett fesztiválokon bemutatott alkotásokból kerül ki – véli Váró Kata Anna.

Örök csillogás

A 21 filmből álló versenyprogram, mint ahogy azt már említettük, idén is tele volt a legnevesebb filmrendezők munkáival, de persze a külső szemlélő számára kevésbé ismert művészek is tiszteletüket tették a Mostrán. – A versenyt többnyire a hollywoodi alkotások dominálják, de ez nem jelenti azt, hogy a világ többi tájáról érkező művészfilmek ne lennének jelen – árulja el a szakember az idei kínálatról, és annak diverzitásáról. – Idén például kínai animációs film is szerepelt a versenyprogramban, de láthattunk többek között ausztrál, latin-amerikai vagy cseh-szlovák-ukrán koprodukcióban készült filmet is. Témaválasztásukban, megközelítésükben, művészi kifejezésmódjukban is nagyon különböző alkotások méretnek meg egy-egy fesztivál versenyében, ezért is olyan nehéz a zsűri dolga – fűzi hozzá.

A szakmai nívót fenntartani, a filmfesztiválok élvonalában maradni ennyi idő után nem egyszerű feladat, komoly kihívást állít a szervezők elé. Adódik hát a kérdés, mi kell ahhoz, hogy a fesztivál évről évre releváns legyen. Váró Kata Anna véleménye világos és határozott:

„Elsősorban a filmek.”

– Ma már több kis fesztiválnak van nagynevű patrónusa, de ez önmagában még nem jelent sokat. A lényeg, hogy milyen filmeket képes versenybe állítani. Az amerikai függetlenfilm legjelentősebb fesztiváljaként számon tartott Sundance Filmfesztivált például nem Robert Redford neve tette fel igazán a fesztiváltérképre, bár az ő támogatása sem elhanyagolható, hanem amikor 1989-ben Steven Soderbergh filmje, a Szex, hazugság, video megnyerte a fesztivál fődíját, utána a cannes-i Arany Pálmát, majd az Oscar-díjat. Innentől kezdve megélénkült a sajtó és a filmforgalmazók figyelme is a fesztivál kínálata iránt. A New York-i Tribeca, bár jelentős fesztivál Robert De Niro védnökségével, még nem tudott ilyen sikerfilmet felmutatni, ezért kevesebbet is nyom a latban. Mivel Európában a Berlinale-Cannes-Velence tengely a legmeghatározóbb, ezekre időzítik a legnevesebb alkotók a filmjeiket, így tudják tartani ezek a mustrák a színvonalat – mutat rá a szakíró, majd megjegyzi: persze kellenek a sztárok is, akik vonzzák a rajongókat, a médiát, a szponzorokat, és gondoskodnak a csillogásról.

És természetesen ez a csillogás az, ami a kíváncsi szemeket a leginkább érdekli. A kritikus szerint a nagy fesztiválok ideje alatt a filmcsillagokkal, ha éppen nincs hivatalos elfoglaltságuk, össze lehet futni akár az utcán, akár a luxushotelek területén, a partikon vagy a díszbemutatókra jövet-menet. – Edinburghban például az is simán megeshet, hogy Sir Sean Connery és a felesége ül az ember mellett a moziban, vagy valamelyik ismert rendező vagy színész eszik a szemközti asztalnál a fesztivál közkedvelt bárjában. A Sundance-en például vásárolt már előttem a szupermarketben az Oscar-díjas Cuba Gooding Jr. vagy Demi Moore is – villant fel néhány találkozást Váró Kata Anna.

Haladni a korral

A Mostra történelme a második világháború előttre nyúlik vissza: az első velencei filmfesztivált 1932-ben tartották meg, nyitófilmként egy amerikai klasszikust, a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ot élvezhette a közönség. A seregszemle mára szinte tökéletesen integrálódott az észak-olasz város mély gyökerekkel rendelkező kulturális életébe, az évek során annak megkerülhetetlen elemévé vált. – Velence a legrégebben indult fesztivál, amelyet a mindenkor regnáló politika, illetve kultúrpolitika is bőkezűen támogatott, de a hazai közönség éppúgy a keblére ölelte, mint a hazai és a nemzetközi sajtó, aminek következtében a nagylelkű szponzorokban sem volt sosem hiány. Természetesen kellettek hozzá a filmek, illetve hogy a forgalmazók lehetőséget lássanak abban, hogy itt mutassák be a filmjeiket – fejti ki a szakember a jelenség okait. Mint Váró Kata Anna ismertette: a sztárokat nem volt nehéz idevonzani, mert a fesztivál akkor indult, amikor a Lido di Venezia Európa legfelkapottabb fürdőhelyének számított, Velence romantikus hangulatáról és festői szépségéről nem is beszélve.

A tradíciók szem előtt tartása és a régmúltba visszanyúló kulturális értékek megőrzése azonban nem jelenti azt, hogy a fesztivál versenyprogramjában ne találnánk olyan filmeket, amelyeket, szakítva a hagyományos filmszínházas terjesztési móddal, az otthoni képernyőkre céloztak. Szakmai és rajongói körökben is éles a vita, vajon van-e helyük a filmünnepeken és díjátadókon a bevált modellt elhagyó, Netflixre, HBO GO-ra vagy egyéb streamingplatformra szánt alkotásoknak.

Velence álláspontja ebben a kérdésben egyértelműnek tűnik. – A Netflix tavaly is és idén is több filmmel érkezett, az HBO pedig már korábban betette a lábát a Lidóra. Cannes még ellenáll az online terjesztőknek, de a televíziós sorozatokat már korábban felkarolta. Velence progresszívebb szemléletet képvisel, itt akár versenybe is szállhat Netflix-film, aminek másik kétségtelen előnye, hogy legalább a fesztivál közönségének megadatik, hogy a nagyvásznon láthatja a sokszor jelentős anyagi ráfordítással készült, látványos alkotásokat. Nincs az a tévékészülék, a laptopról vagy monitorról nem is beszélve, ami ezt az élményt visszaadná, az a hangulat pedig, amikor 1500 ember néz egy filmet, és hangot is ad a tetszésének vagy a nemtetszésének, még megsokszorozza az élményt – világít rá a filmkritikus.

Muszáj darálni

A filmfesztiválok velejárója, hogy viszonylag rövid idő alatt kell annyi filmet látni, amennyit alapesetben mondjuk egy hónapra is be tudna osztani az ember. Velence esetében ez, mint már kitértünk rá, húsznál is több alkotást jelent. Adódik a kérdés, milyen hatással van a befogadói hozzáállásra a feszített filmfogyasztási tempó, le tud-e például megfelelően ülepedni egy-egy darab, illetve „átkattint-e” magában valamit a kritikus ezen időszak alatt. – Itt mindenki szeretne minél több filmet megnézni, és természetes, hogy a legkülönbözőbb nyelvű, témájú és műfajú filmek jönnek sűrű egymásutánban – ismerteti Váró Kata Anna. Mint megtudtuk: a nagy fesztiválokon ez számára 3-4 filmet jelent naponta, kisebb fesztiválokon, ahol más rendszer szerint dolgozik, ez a szám 5-6, de akár 7 is lehet. – Ülepedni nem tud az élmény, de ami jó, az sokáig megmarad. Ha egy film az első fél órában nem fog meg, azt gyakran otthagyjuk.

„A fesztiválokon, amikor annyi alkotás és kísérőprogram van, különösen drága az idő, és rövid a türelem”

– avat be minket a szakember, aki természetesen azt is elárulta, melyik darab volt a kedvence az idei versenyprogramból.

– Egyértelműen a fesztivál fődíjasa, a Joker, amelyben a színészi alakítás, a forgatókönyv, a rendezés, az operatőri munka és a zene is nagyon egyben van. Bár lehangoló, de erős alkotás, ami igencsak kiugrott a mezőnyből. Tetszett Roman Polański rendezői díjas filmje, a J’accuse (Vádolom!), Noah Baumbach Marriage Story című alkotása, vagy Ciro Guerra Waiting for the Barbarians című filmje Johnny Depp, Mark Rylance és Robert Pattinson főszereplésével. Bár az animáció nem az én műfajom, Yonfan legjobb forgatókönyv díjával jutalmazott No.7 Cherry Lane című filmje is sokáig velem marad még – sorolta Váró.

A Fekete Párduc Oscar-jelölése után úgy tűnik, a Joker Arany Oroszlánjával még egy szintet lépett felfelé a képregényfilmek műfaja. A kritikus nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a képregényadaptációk a nívós díjátadó gálák állandó szereplői legyenek. Főleg akkor, ha a végeredmény a Jokerhez hasonló, amely szerinte egyáltalán nem tűnik képregényvilágúnak. – Itt a néző az első pillanattól az utolsóig egy hús-vér, nagyon is esendő figurát lát, és nem egy kétdimenziós képregénygonoszt, ráadásul egy olyan közegben, olyan problémákkal, amelyek nagyon is valóssá és átélhetővé teszik a történetét – vélekedik az idei fődíjasról Váró Kata Anna.

Pezsgés, mint mindig

A város az európai turizmus egyik fellegvára, így arra is kíváncsiak voltunk, mennyire fonódik Velence élete ilyenkor a mustra köré, illetve megnő-e ilyenkor érezhetően az odalátogatók száma. – Velencében mindig rengeteg a turista, különösen nyáron. Ráadásul itt a filmfesztivál a Lidóra összpontosul, ott vannak a vetítőtermek, a díszbemutatók, ott adnak interjút a sztárok, így a városban talán kevésbé van jelen a filmfesztivál – válaszolja Váró Kata Anna. – Viszont maga a Biennale, amelynek a filmfesztivál is a része, ahogy az építészeti vagy a képzőművészeti szemle is, már sokkal jobban jelen van Velence-szerte – fűzi hozzá.

Borítókép: Brad Pitt autogramosztás közben a 76. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!