Bulvár-celeb

2024.08.01. 11:29

Jégkását ivott egy kétéves kislány, majdnem belehalt

A jégkása egy összetevője miatt, kisgyerekeknél ez nagyobb veszély, mint gondolnánk.

MW

illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Grek Irina

 a kétéves Arla Agnew egy barátjánál gyanútlanul beleivott egy Slush Puppie nevű jégkásába, és az addig mozgékony és vidám kislányon szinte azonnal észrevette az anyja, hogy valami nincs rendben, mivel Arla azonnal elfáradt és azt kérte, hogy menjenek haza. Az anya elmondása szerint a kislány arca szürke lett és mivel az állapota nem javult, úgy döntött, hogy azonnal beviszi a kórházba - írja a Ripost.

Olyan volt, mintha nem aludt volna eleget, vagy mintha éppen elájulna

- mondta az anya.

Az orvosok nem tudták azonnal megmondani, hogy mi okozza a kislány rosszullétét, így több vizsgálatot is elvégeztek, amiből kiderült, hogy Arla vércukorszintje abnormális szintre esett le. A család azonban ezt nem értette, mivel a kislány aznap számos cukros ételt fogyasztott.

Végül az orvosok rájöttek, hogy a kislány állapotát a jégkásában található glicerin okozta, amit azért tesznek az édességbe, hogy az ne fagyjon meg teljesen, hanem pépes maradjon.

Ezután már gyorsan tudták kezelni a lány állapotát, aki hamarosan jobban lett és felébredt.

Mint kiderült, a glicerint tartalmazó termékek fogyasztása nem ajánlott 4 évnél fiatalabb gyerekeknek, ugyanis kis mennyiségben fejfájást és rosszullétet okozhat, nagyobb mennyiségben pedig sokkot, hipoglikémiát és eszméletvesztést.

Az orvos azt mondta, ha a kezelés 20 perccel később lett volna, teljesen más lehetett volna a végkifejlet – ezt úgy értelmeztem, hogy Arla meg is halhatott volna

- mondta az anya, aki később ellenőrizte a jégkása csomagolását, amin nem volt feltüntetve, hogy nem fogyaszthatják kisgyerekek.

A jégkását forgalmazó cég szerint azonban minden előírásnak megfelelt a termékük.

Az ügyben megszólalt a brit Élelmiszer-szabványügyi Ügynökség is, akik elmondták, hogy folyamatosan dolgoznak azon, hogy hogyan tájékoztathatnák a legjobban a szülőket arról, hogy milyen hatása lehet a glicerinnek a kisgyerekekre. Addig is azt tanácsolják a szülőknek, hogy figyeljék a termékek összetevőit és keressék a glicerint vagy az E422-es számú adalékanyagot az összetevők listáján. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!