Ian Anderson: A Jethro Tull ma már egy márkanév

Ian Anderson 2012-ben egy nagyszabású vállalkozásba fogott, saját neve alatt megjelentette a Jethro Tull kultikus hírű nagylemeze, az eredetileg 1972-ben kiadott Thick As A Brick második részét. A zenész ezen a lemezen oly’ módon fűzte tovább a korabeli történetet, hogy az eredeti album főszereplője, a kitalált személyiségű kisfiú, a koraérett költő Gerald Bostock lehetséges életútjait vázolta fel.

- Nem sok esélyt látok arra, hogy a Jethro Tull új albumot jelentessen meg, az együttes ma már egy olyan márkanév, amitől az emberek egyetlen produkciót várnak, a régi dalok, a nagy slágerek bemutatását - mondta a Grammy-díjas angol zenész. - Ezért aztán nem gondolom, hogy lesz még új Jethro Tull album, de lehet, hogy megváltoztatom a véleményem, hiszen rugalmas alkat vagyok. Nekem viszont vannak új ötleteim, amiket saját nevem alatt meg tudok valósítani. A fő oka annak, hogy a Thick As A Brick album folytatását elkészítettem, a nehéz feladatban rejlő kihívás volt. A 2012-es album az eredeti, 1972-ben született ötletből nőtte ki magát. Előreugrottam az időben negyven évet, s felvázoltam, milyen élete lehetett volna Gerald Bostock-nak.

Bemutathattam volna akár húsz lehetséges életutat is, de végül a történetet leszűkítettem öt történetre, így csak 53 percet kellett eljátszanom. Tulajdonképpen ez egy olyan sztori, ami bármelyikünkkel megtörténhetett volna, hiszen mindannyiunknak több választása van az életben. Reagálunk azokra a körülményekre, amelyek befolyásolják életutunkat. A lemezem főhőse, Gerald a legátlagosabb ember a világon, akinek nincs veszély, s nincs megaláztatás az életében. Általában nem szeretjük, ha azt mondják ránk, hogy átlagosak vagyunk, de a legtöbb ember mégis az. Úgy vélem, nem kellene félnünk attól, hogy hétköznapi életet élünk.

A flower-power mozgalomhoz is szorosan kötődő Ian Anderson-nak napjaink társadalmáról is van véleménye. Mint mondotta, sok minden megváltozott a Jethro Tull indulásának időszaka, vagyis hatvanas évek vége óta, de a kapzsiság, a harag, a féltékenység, a futball-huliganizmus és a helyi háborúk továbbra is megmaradtak.

- A flower-power mozgalom kipusztult a télben, s sosem lett újrapalántázva - él a hasonlattal a zenész, majd a Jethro Tull által képviselt zenei irányzatról, arról a széles zenei spektrumról is beszélt, amely az együttes több, mint négy évtizedes pályafutását jellemzi. Mint mondotta, számára az alkotó munka volt a legfontosabb, s sosem izgatta, hogy az időnként különböző irányzatok felé elkalandozó, más-más stílusba belekóstoló dalaikat hogyan kategorizálták.

- Általában progresszív rocknak nevezik a Jethro Tull stílusát, de nagy kérdés, mit definiálunk ezzel a meghatározással - folytatta a zenész. - A progresszív jelző számomra egyszerre testesíti meg a folk-ot, a jazzt, a rockot, s még a klasszikus zenét is. Ha így nézzük, a progresszív zenének nagyon sok rajongója van. Én attól vagyok boldog, hogy tudom, a tőlem telhető legjobb eredményt érem el, de előfordul, amikor ez a legjobb mások számára csupán az elég jó kategóriába fér bele. Mindig szép és jó érzés, ha helyeslést kapsz a családodtól, a barátaidtól, a rajongóktól vagy a médiától, de én ezek nélkül is nagyon jól elvagyok.

Ian Anderson azt is elmondta: a Thick As A Brick 2. című album, vagyis az eredeti történet folytatásakor zenei szempontból új ötleteket és új témákat akart használni, ezért muzikalitását tekintve kevés a kapcsolat az 1972-es nagylemez és az idei mű között. Lényegében 5 fő zenei téma van, amiket újrahasznált, illetve kibontott az albumon keresztül, de található az új nagylemezen néhány utalást az Aqualung és a Passion Play című korábbi munkákra is. A zenész a Thick As A Brick anyagát turnéra is viszi - ennek keretében érkezik újra hazánkba -, a koncerteken audiovizuális elemek segítségével, illetve egy énekes-színész-pantomim művész közreműködésével elő is adják a történetet. Szerették volna díszletek között bemutatni az előadást, ám nem tudták megoldani, hogy mindent magukkal vigyenek, a repülőtársaságnál ugyanis nem örültek volna annak, ha a díszletekkel tömik meg a poggyászteret.

- Szeretem Budapestet, tavaly ott ünnepeltük a feleségem születésnapját, mint turisták töltöttünk el néhány napot, s öt éjszaka is hajóztunk a Dunán. Sok minden megváltozott, mióta 1986-ban jártam ott, de a belváros régi arculata azért megmaradt. Szeretném meglátogatni a vidéket, találkozni a farmerekkel és az általuk gondozott állatokkal. Bár az is lehet, hogy ők nem akarnak velem találkozni - folytatta Ian Anderson, aki Angliában egy középkori farmon növénytermesztéssel és állatok tartásával is foglalkozik. - Néha elmegyek Londonba egy moziba, színházba, s hogy találkozzam a barátaimmal. A vidéket azonban jobban szeretem. A munkám a nagyvárosokhoz köt, elég nekem egy évben 150 napot a világ hoteljeiben és színházaiban eltöltenem ahhoz, hogy inkább a vidéki életmódhoz vonzódjam.