Tűhegyes ceruzákkal tökéletesre - Riport Potyondi János grafikusművésszel

Ahogyan az ember halad a Hampaszkút forráshoz és hátranéz, mesébe illő táj köti le figyelmét. Az ezeréves templom és a Balaton látványa páratlan szépségű látvány. Potyondi János grafikusművész azon szerencsés emberek egyike, aki nap mint nap láthatja ezt a földi csodát házából.

A grafikusművész Budapesten született, jövő februárban tölti be a kerek hetvenedik esztendőt. Nős, egyetlen lánya van, Réka, akire nagyon büszke. Fiatalabb éveiben, egy évtizeden keresztül a Központi Múzeum Igazgatóságnál kiállításrendezőként dolgozott, alkotó módon közreműködött a gyöngyösi Orczy-kastély, a Göcseji Falumúzeum és több más múzeum történeti, néprajzi és természettudományi témájú rendezésében és kivitelezésében.

Ezt követően antik képkeretek restaurálásával foglalkozott, olyan neves aukciós házak számára, mint például a Nagyházi Galéria. A fenti munkáival kapcsolatos fel-adatok mind közelebb vitték a különböző művészeti ágakhoz, a szobrászathoz, a faragáshoz és a rajzoláshoz. Ha kellett, Nagyházi Csaba galériájában elefántcsontból fegyvermarkolatot készített, antik képkereteket restaurált, bútort festett, ikont és más műtárgyakat másolt, vagy sakk-készletet, afrikai törzsi maszkokat és Buddha-szobrokat faragott.

Autodidakta módon tanult meg rajzolni. Kilenc évvel ezelőtt egy ismerőse megkérte, hogy ábrázoljon neki egy lovat. Ez olyannyira jól sikerült, hogy azóta közel száz grafikát készített. Művészi törekvése a látvány minél hűségesebb visszaadása, hozzátéve saját látásmódját. De amíg mások krétával, tussal, szénnel, netán ezüstvesszővel húzzák a vonalat, addig ő a ceruzára hagyatkozik.

- Ez a kifejezési forma áll jelenleg legközelebb hozzám. Különböző vékonyságú ceruzaheggyel igyekszem tökéletesre vinni műveim ábrázolását. Intenzív természet- és állatszeretetem, különösen a lovak, hatalmas inspirációt ad, hogy ezeket a témákat visszaadjam rajzaimban. Kedvenc témáim még a népi építészet régi emlékei, valamint a mediterrán világ jellegzetes hangulata, épületrészletei - sorolja János, akinek szemeiben ott lobog az a tűz, az örök alkotási vágy, a szenvedély, amellyel munkáit életre kelti és megalkotja őket. Erről ő úgy vall, hogy ez csupán kikapcsolódás számára, hiszen azt csinálja, amihez ért, amit igazán szeret. A grafikák készítésénél a vonalaknak egyből a helyükre kell kerülniük, a precizitás főszabály, itt a legaprólékosabb módon minden vonalnak kiemelt szerepe van az ábrázolás és a pillanat megragadásában.

A grafikus Paloznakhoz ezer szállal kötődik, mivel hosszú-hosszú évek óta minden nyarat itt töltött a család nyaralójában, valamint a hosszú hétvégeket késő őszig. Tíz évvel ezelőtt költöztek le véglegesen, otthagyva a fővárost. Csendre és nyugalomra vágytak feleségével Mónival, úgy érzik, otthonra találtak. Mindez képeiben is megmutatkozik, hiszen a településről nagyon sok grafikát készített. Az ezredéves templom, a tájház, a stációk, a több szögből ábrázolt paloznaki tájképek, mind-mind azt sugallják, hogy szereti a Balaton egyik ékszerdobozát, a Hild-díjas falut, Paloznakot.

- Változatlanul ámulatba ejt a panoráma, a több száz éves parasztházak, pincék látványa, a természet folyamatos megújulásának csodája. Nem utolsósorban megemlíteném örök szenvedélyemet, a horgászatot. Sajnos tavaly nem sikerült pecáznom, de idén, remélem, sok hal akad majd a horgomra.

Vallja, hogy legjobban mindig azok a rajzok sikerülnek, amelyek a legnagyobb kihívást jelentik számára. Ilyen volt például, amikor Bakonyi Károly szőlőnemesítő portréjának elkészítésére kapott felkérést, aki akkor már közel kilencvenéves volt, s arcát korának, karakterének megfelelően mélyen barázdált ráncok övezték, amelyeket János - munkamódszerének megfelelően - aprólékosan megrajzolt.

Tervei között szerepel, hogy visszatérve a szobrászkodáshoz és faragáshoz, ily módon alkot és hoz létre új munkákat. János egy örök perpetuum mobile, soha nem képes megpihenni, mindig valami újra vágyik, a természet adta ihletettség, a művészi fantázia mindig új kihívások felé vezetik őt.