Két szakmabeli nézi egymást a színpadon - Haumann Péter a Petőfi Színházban játszik

– Mikor elvállalta ezt a szerepet, motiválta önt, hogy a fiával (Haumann Mátéval – a szerk.) játszhat együtt?

– Nagyon jó érzés, hogy a fiammal játszhatok együtt. Szerepeltünk már egy színpadon, filmen is.

– Eperjes Károly rendező kérte Miller szerepére. Hogyan tudtak együtt dolgozni?

– Küzdelmes volt mind a két részről. Neki is velem, nekem is vele.

– Eperjes hagyott teret a színésznek?

– Persze. Nagyon szépen csinálja. Alapvetően színész, ismeri a színészlelkületet, tudja, hogyan kell hozzájuk szólni. Ő hagy engem, én mondom, mit lehetne másként próbálni, gyümölcsöző a kettőnk együttműködése.

Fotó: Penovác Károly

– A veszprémi társulatról mi a véleménye?

– Ez egy nagyon jó lelkületű társaság, érezni a büfé hangulatán, az öltözői beszélgetéseken, ahogyan a színészek elhaladnak egymás mellett a folyosón, átszólnak egymáshoz.

– Amikor a fiával egy színpadon áll, apa és fia vagy két színész van jelen?

– A színpadon két szakmabeli színész nézi egymást, nem apa a fiát. Neki is ugyanannyira van igaza, amikor bírálnia kell engem, mint ahogyan bírálom én néha őt. Két színész van jelen. Az autóban, mikor együtt megyünk hazafelé, megbeszélünk dolgokat. Felvetem, hogy mi lenne, ha, ezt nézd meg, gondold át, próbáld ki. És ő is ugyanígy mondja ezeket nekem.

– Három gyerekéből ketten – Petra és Máté – is ezt a pályát választották. Örül neki?

– Ez egy gyönyörű, de átkozottul nehéz pálya. Adja Isten, hogy a gyerekek tudják továbbvinni. Megosztott a színésztársadalom, zárt közösségek működnek, nehezen engednek be egy árnyalatnyival másabb szemléletűt maguk közé. Sok a probléma, egészen odáig, hogy mennyit keresnek a színészek.

– Ön nem panaszkodhat: számtalan színházi előadásban, játékfilmben és televíziós filmben szerepelt, szinkronizált, díjakkal ismerték el a munkáját.

– A díjakat mindig köszönjük szépen, azok nagyon jólesnek. Ilyen vonatkozásban nincs problémám, elismerték a munkámat. Ettől teljesen függetlenek azok a napi apró dolgoknak tűnő gondok, amik időnként ellepik az embert egy-egy ilyen próba után. Ilyenkor nincs kitüntetés, az embert nem érdekli más, csak az, amit nem bír megoldani.

– Azt olvastam, hogy az unokákkal is szerepjátékokat játszik.

– Nem tudok mást játszani. De ehhez nem kell színésznek lenni. Ezek a szerepjátékok kicsalogatják a gyerekekből azokat a rejtett tartalmakat, amiket nem vesznek észre. Sok titka van egy gyereknek, amit elő lehet csalogatni játék közben. És ezekhez a játékokhoz nem kellenek eszközök. Gyerekeimmel annak idején a szoba közepén leterítettünk egy pokrócot, az volt a gumicsónak, amivel raftingoltunk, zúgókon át. Gumicsónakban zúgtunk lefelé a sziklák között, aztán amikor valaki beleesett, utánaúsztunk. Remekül lehetett játszani egy lapos padlón, egy takarón.

– Úgy tervezi, hogy most több időt tölt az unokáival?

– Igen, nagyon várom már. Három unokám van. Nem csak a színházban lehet játszani! A pályámon semmit nem csináltam ímmel-ámmal, semmit nem vettem félvállról, ez azért megterheli az ember idegrendszerét. Jó lesz az unokákkal.