Kultúra

2017.07.27. 14:28

Holland borlovagok a Balatonnál

A legnagyobb holland borrend közel negyven tagja látogatott a Kelet-Balatoni Borrend meghívására Balatonkenesére.

Marton Attila

A küldöttségnek változatos programot állítottak össze a vendéglátók. Előbb a Balatont keletről határoló magaspartról tekinthették meg a panorámát, majd Keresztes János borrendi tag szőlőbirtokára látogattak. A társaságot harmonikaszó várta az ültetvénynél Varga László jóvoltából. A pincénél Győrfi Károly, a Kelet-Balatoni Borrend elnök-nagymestere átadta a település és a borrend zászlósborát Raymond Janssennek, a hollandiai borlovagrend elnökének, majd a házigazda három fehérborát kóstolták meg a résztvevők. A vidám hangulatú találkozó a borlovagrend pincéjében folytatódott, ahol Baka Levente néptáncos adott nagy sikerű műsort, majd az elnök-nagymester előadásában a hazai szőlő- és borkultúrától beszélt, valamint bemutatta a borlovagrendek tevékenységét. Ezután finom ebéddel vendégelték meg a csoportot, az étkezés után a borrend tagjainak borait kóstolhatták meg a holland borlovagok. Győrfi Károly hangsúlyozta, a kiválóan sikerült látogatás a település és a hazai borkultúra népszerűsítését is szolgálta.

Veress István, a csókakői Szent Donát Borrend és a hollandiai borlovagrend tagja – aki tolmácsolt a vendégek és a vendéglátók között – elmondta, a Holland Borbarátok Egyesülete nevű szervezet egyike a három hollandiai borrendnek. A jelenleg mintegy 250 taggal működő rend tagjai közül közel negyvenen vettek részt a magyarországi látogatáson. Hozzátette, a rend tagjai civilek – a szőlészet és borászat Hollandiában még gyerekcipőben jár –, ám sokan közülük borszakértői akadémiára jártak, így a borokhoz jól értenek.

Raymond Janssen elnök elmondta, a borrend minden évben szervez egy külföldi bortúrát a tagjainak, az elmúlt években Franciaország szinte valamennyi borvidékét bejárták, emellett Spanyolországban, Olaszországban, Ausztriában és Svájcban is megfordultak már tanulmányúton. A héten több dunántúli borvidéket látogattak meg, így Pannonhalmán, Etyeken, Neszmélyen, Csókakőn is jártak, mielőtt Balatonkenesére látogattak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!