Áll a kereszt

Mire való a böjt? Miért beszélünk negyven napon át önmegtagadásról, keresztről, lemondásról? Annyi bajjal jár az életünk, minek még külön keresztet keresni a nyakunkba? Nem vagyok fakír, s ha lyukas a fogam, én sem allelujázni kezdek, hanem megyek a fogorvoshoz. Miért kívánja tőlünk Jézus, hogy kereszttel a vállunkon menjünk utána? Miért kell elvesztenünk az életünket, hogy megnyerjük azt? Komolyan veszed az örök életet, vagy csak beszélgetsz róla? Közelebb akarsz kerülni Jézushoz? Hozzá hasonlítani nem olcsó lelkesedést jelent! Nagyböjt napjai azt az esélyt kínálják nekünk, hogy komolyan vegyük Jézus követését. Találkozzunk keresztjével! Mi mindent veszünk mi komolyan! Mennyi felesleges, mulandó dologra, áldozunk erőnket! Mire való az, amit teszünk, mi a fontos számunkra, mire pazaroljuk az életünket? Jézus figyelmeztet a fontossági sorrendre. Ha egyszer komolyan megvizsgálnánk, hogy mi fontos nekünk egy napban, egy héten. Nem ugyanazokért a javakért szaladgálunk mi is, mint mások? Nem ugyanazok a dolgok izgatnak-e bennünket is, mint másokat? Nem csak miséket és imákat mellékelünk világi rohanásunkhoz? A kereszt megállásra késztet! Az elmúlt év egyik délutánján a Szent György hegyen lévő kőkereszt árnyékát néztem, ahogy aláhullik a földre. Valóban minden történésre ráhullik a kereszt árnyéka. Korok jönnek, korok mennek, eszmék uralkodnak és eltűnnek, de minden korszakon rajta a kereszt jele: a szenvedésbe rejtett megváltás! Életünk sem más, mint élet a kereszt árnyékában. Jézust a szenzációéhes tömeg Messiás-királyként kíséri diadalmenettel Jeruzsálembe. Mennyire nem azt hiszik Jézusban, aki valójában! Néhány nap múlva eltűnik a lelkes tömeg egy hangoskodó csoport fellépésére, melyet a vallási és politikai hatalom támogat. A tömeg cserbenhagyja Jézust! Talán a vezető emberek felismerik őt! Nikodémus mondja: Rabbi tudjuk, hogy Istentől jöttél Halála előtt a főtanács is kimondja: Mit csináljunk, mert ez az ember sok csodajelet művel. Felismerték Jézust, de elismerni nem akarták. Közöttük nem volt Jézusnak bátor híve. Magára hagyták őt!

Földi István badacsonytomaji esperes-plébános
Fotó: Veszprémi érsekség

De talán az apostolok, akik társai voltak, tanúi csodáinak, hallgatói szavainak! Mindezek ellenére értetlenül állnak szemben tanításával. A szeretet együttérzése sem maradt bennük. Jézus egyedül virraszt elfogása éjszakáján. Apostolai elfutnak, magára hagyják őt.

Ha az emberek közül senki nincs vele, talán az Isten vele marad! Ő, aki megnyitotta az eget a Jordánban alámerített Fia fölött. A Tábor hegyen a nap fényességébe öltöztette, most hallgat. Jézus lelkéből panaszosan hangzik a zsoltár: Istenem, Istenem miért hagytál el engem? Az elhagyatottságnak legmélyebb pontja, amikor úgy érzi, Isten is elhagyta őt!

Elhagyatott Jézus! Az Egyházon is átvonul időnként a magárahagyottság gyötrelme. Hány pápa, püspök, pap tapasztalhatta meg az emberek lelkesedése után ugyanazok gyilkos elfordulását. Mennyi értetlenség van az Egyház pásztoraiban nagy feladatok előtt? Hányszor kell az Egyháznak megtapasztalnia az Istentől való elhagyatottságot?

Árnyék ott van, ahol van fény! A keresztet Jézussal hordozzuk, tudva, hogy ezek megváltó fájdalmak! Az életünk folyamatos kereszthordozás. A kereszt népe vagyunk!

Földi István

badacsonytomaji esperes-plébános