Interjú Török Ferenc filmrendezővel

Utolsó előtti filmje, az Isztambul vegyes fogadtatásban részesült, s legutóbb a Senki szigetével sem bántak kesztyűs kézzel az ítészek. Mennyire veszi figyelembe a kritikákat a következő film elkészítésénél?

A kritika mint műfaj fontos, de egyre kevésbé követhető már, mert annyira sok, akár több száz is megjelenik. Sokszor a cím alapján tudom előre, hogy negatív vagy pozitív lesz, és ott befejezem. A politikai lapok pedig legtöbbször politikai alapon próbálnak fogást találni a filmeken. Három-négy szakmai orgánum véleményére figyelek elsősorban.

Moszkva tér című filmje kultuszfilmmé vált. Ez az alkotás a pályáján ma már inkább teher, vagy olyan lehetőségeket nyitott meg, amelyek e nélkül nem adódtak volna Ön előtt?

Olyan értelemben teher, hogy mindent, amit csinálok, ehhez a filmhez hasonlítanak, de ezzel már megtanultam együtt élni. Inkább megpróbálom egy óriási esélyként felfogni. Mai napig kapok, sokszor külföldről is meghívásokat, ami azt bizonyítja, nem csak a youtube-on vagy a tévékben él még ez a film, hanem arra is van igény, hogy beszélgessünk róla. A későbbi filmjeimnek nincs ennyire jó utóélete, holott többet is jobbnak érzek, mint a Moszkva teret. A Szezont vagy a tévéfilmjeimet, például a Koccanást, vagy az Overnight című tőzsdés filmemet, amit felértékel, hogy a gazdasági válság előtt forgattuk, s megjósoltuk, ami két év múlva bekövetkezett. Ezek nem találták meg olyan könnyen az utat a közönséghez, mint a Moszkva tér. Persze, ha csak egy kultfilmet sikerül az embernek megcsinálnia, már az is nagy fegyvertény. Szerencsére a Moszkva tér kultikus lett.

- Kezdetben hangosabban, később már csak óvatosan bírálta az új filmfinanszírozási struktúrát.

- Miután pályáztam az új rendszerben és elfogadtam a támogatást, viccesnek tartanám, ha csak szidnám ezt a rendszert. De most is megpróbálok kritikus lenni, mert a filmalap ha nagyon jóindulatúak akarunk lenni gyengén kezdett, és remélhetőleg lesz még a mostaninál felfelé ívelőbb szakasza is a magyar filmnek. Iszonyú nehéz volt ezt az időszakot megélni rendezőként is, de talán valami elindult. A mostani rendszert hosszú évtizedekre tervezték: a filmalap akkor is megmarad, ha politikai váltás lesz, mert olyan erős törvényi beágyazottság és gazdasági konstrukció került mögé. Hogy ki vezeti majd, és milyen filmek készülnek, az egy másik kérdés. Megpróbálok most ennek is örülni valamennyire, hogy létrejött, mert legalább van egy forrás, ami a magyar filmet támogatja, mert ebből a nagyon kicsike piacból nem lehet komolyabb költségvetésű filmeket finanszírozni.

Török Ferenc szerint komoly problémák vannak a magyar filmek forgalmazásával
Fotó: Nagy Lajos

- A koncepcióval mennyire tud egyetérteni? A korábbinál egy szabályozottabb rendszer jött létre, amelyben fogják a rendező kezét.

- Nem fogják a rendező kezét, engem például teljesen hagytak improvizálni, eltérhettem a forgatókönyvtől, és be sem jöttek a vágószobába. Közben meg hallok persze olyat, hogy másokkal kemények voltak.

- A Nemzeti Filmalapnak nincs koncepciója a magyar filmek forgalmazására, ami azért is furcsa, mert vezetőségének legfontosabb emberei, Andy Vajna és Havas Ágnes a forgalmazás területéről jött, s mégsem gondoskodnak a filmek utóéletéről. Ezen változtatni kell, és ezen dolgoznak is, de sajnos nagyon nagy a baj.

- Ez lehet az oka annak, hogy több rendező alternatív útvonalakat keres? Hajdu Szabolcs egy interjúban arról beszélt, hogy nem pályázik, és kis költségvetésből, baráti körben készít filmet, Novák Erik pedig éppen így forgatta a Fekete levest.

- Más a két helyzet. Barátokkal, állami támogatás nélkül, alacsony költségvetéssel filmet csinálni ma egy lehetséges út, mert nagyon olcsó a technika. Azt is mondhatnánk, olyan filmeket kell támogatni, amelyiknek nincsen piaci létjogosultsága. Komplex a probléma. Ma bárki csinálhat filmet, és ha jó a sztorija és jók a szereplői, bejuthat a mozikba is.

- A közelmúltból a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan erre tökéletes példa, amit többen a kétezertizes évek Moszkva terének is tituláltak már.

- Az egy fantasztikus sikersztori, hogy forgatókönyv és állami támogatás nélkül valaki nekiáll, és ilyen eredményre jut. Ami a párhuzamot illeti, van alapja, mert ez is egy autobiografikus elemekből építkező így jöttem sztori , Kovács Zsolt személyében még színészazonosság is van. Büszke vagyok, mikor azt mondják rá, hogy a mostani időszak Moszkva tere. Fontos, hogy a fiatal filmes generáció is megtalálja saját hangját. Tavaly a Simó Alapítvány támogatta elsőként Reisz Gábor filmjének létrejöttét, emiatt kicsit magunknak is érezzük a sikert.

- Van beadott terve a filmalapnál?

- A legutóbbi filmet is úgy csináltam, hogy volt már két beadott tervem, amire még nem kaptam gyártási támogatást, és egy olyat csináltam meg, aminek nem én vagyok a forgatókönyvírója, csak Sándor Pál producer felkért rendezőnek. A Delfin munkacíműt tervet például Hajós Alfréd olimpiai győzelméről és annak előzményeiről írtuk tíz évvel ezelőtt, azt például egy időre félretették, többek között a Toldi-fiaskó miatt. A másik tervemmel a Hazatérés című könyvvel is szeretnék elrepülni a mai valóságtól, de ez nem azt jelenti, hogy nem realista filmeket akarnék csinálni, csak nem a mában játszódót. Szeretnék mesélni kicsit a privát magyar történelmünkről. A Moszkva tér sikere is többek közt azt bizonyítja, hogy a történelem személyes aspektusai nagyon érdeklik az embereket, ezt az utat folytatnám.

- Amerikában tanít fél évig. Hogyan jött a felkérés, milyen feladattal jár?

- Ismerik a filmjeimet, főként a Moszkva teret a rendszerváltás kapcsán, emiatt sok fesztiválon jártam az Egyesült Államokban is. Az egyik egyetem médiatanszékén önéletrajzi típusú filmeket készítenek a hallgatók, most én vagyok a projektvezető. A diákok az ősszel megírták az autobiografikus sztorijaikat a húszperces kisfilmhez, januártól előkészítünk, március-áprilisban forgatunk, májusban bemutató. Nyáron biztos újra hazatérek és remélem forgathatok is!