A (kiállított) tárgyak lázadása

Az az érzésünk támad, hogy fiktív és szürreális helyre kerültünk, amely korántsem a hétköznapok megszokott törvényei szerint működik, sokkal inkább a meseszerű, egyben paradox fantázia világába tartozik - mondta kiállításmegnyitó beszédében Alexander Tolnay művészettörténész, az esemény kurátora. Majd azzal a megfigyeléssel folytatta, hogy ironikusan kétértelmű az, amit látunk, a néző olyan színházi előadásban vesz részt, amelynek főszereplői nem emberek, hanem statikus, vagy éppen mozgó tárgyak . Mintha szellemek mozgatnák a piros női körömcipőt vagy a fekete korcsolyacipőt. Pedig nem, csak a szenzorok. Anja Luithle német képzőművésznő bátran használja korunk műszaki vívmányait. A kortárs technológiát előszeretettel ütközteti, vagy éppen ötvözi a hagyományos anyagokkal, viselet- és tárgykultúrával.

Alexander Tolnay blikkfangosan úgy fogalmazott: a tárgyak lázadása az, ami a szemünk előtt lejátszódik. A művész elidegeníti a tárgyat megszokott funkciójától, ami ezzel a gesztussal váratlanul új jelentést kap, akárcsak a szürrealistáknál és a dadaistáknál. Játékos, ironikus kapcsolat alakul ki ezáltal a külső forma és a belső jelentés között.

A stuttgarti és barcelonai kötődésekkel rendelkező, Németországban elismert művészként számon tartott Anja Luithle teljes életművét átszövi a finom irónia, a humor és a játékosság, ugyanakkor nem nélkülözi a misztikumot, a metafizikát sem. Rajtunk is múlik, hogy csupán lelkesít és szórakoztat az, amit látunk tőle kiállítva a Csikász Galériában, vagy készen állunk rá, hogy feltárja titkait e sokrétű és fantáziadús világ.