Kultúra

2014.01.20. 17:18

Gergők és Vicuskák

Veszprém - A Veszprémi Petőfi Színház január 25-én ismét átadja a színpadot a város és a megye középiskolásainak, akik ezúttal szerelmi történeteket jelenítenek meg.

Balla Emőke

Az Ádámok és Évák ünnepe szolnoki kezdeményezéshez 2011-ben csatlakozott a teátrum. A diákok az első évben Az ember tragédiájából, majd a Bibliából adtak elő részleteket, tavaly az Emberek az embertelenségben című előadásban a XX. század első felének veszprémi és megyei vonatkozású történeteit idézte meg a mintegy 150 diák. Gergők és Vicuskák a címe az idei iskolaszínházi programnak, Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye nyomán. A fiatalok tizenegy oktatási intézményből érkeznek, a Petőfi Színház színészei (Halas Adelaida, Módri Györgyi, Csarnóy Zsuzsanna, Máté P. Gábor, Keresztes Gábor, Szeles József) szakmai segítséget nyújtanak a csoportoknak az előadás létrehozásához.

A produkciót Kéri Kitty színművész állítja színpadra. A keddi sajtótájékoztatón elmondta, bár kezdetben azt gondolták, a tavalyi előadás megoldása, Veszprém megye drámai történeteinek bemutatása nagyobb feladatot jelent, idén kiderült, hogy a szerelemről beszélni még nagyobb kihívás a középiskolásoknak. A diákok klasszikusok és kortárs költők írásaiból adnak elő tizennégy-tizenöt perces jelenetet. Kellerné Egresi Zsuzsanna, a Petőfi Színház értékesítési vezetője kiemelte: a teátrum szeretettel várja a diákokat. Az idei a negyedik alkalom és a kezdeményezést jövőre is folytatják, az általános iskolásokat pedig májusban, a gyereknaphoz kapcsolódva várják előadásra. Van olyan, a középiskolás produkcióban részt vett diák, aki már a színház felnőtt előadásaiban is szerepet kapott és olyan is, aki akkor volt először színházban, amikor diáktársát nézte meg.

A felkészítő tanárok közül néhányan – Burucs Tamás, Neuburger Éva és Molnár Sándor – beszámoltak arról, mennyire lelkesek a diákok, örülnek, hogy a Petőfi Színházban léphetnek fel. Jó megélni az amatőrök izgalmát, noha naponta több órát gyakoroltak.

A Gergők és Vicuskák előadás bemutatója január 25-én, szombaton délután fél ötkor kezdődik a Petőfi Színházban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!