Pinokkió és a Facebook

Ezekkel és más hasonlóan humoros jelenetekkel, mondatokkal találkozhatunk, ha megtekintjük a fűzfői Irinyi János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény sajátos nevelési igényű tanulóinak színpadi művét. 

Az Eltérő Társulat Pinokkió című előadásának megszületése a gyerekek lelkesedésének és szorgalmának, valamint a mindezt egybefogó és alakító Redler Mariann, az iskola magyartanára és gyógypedagógusa kitartó munkájának köszönhető.

- A mintegy harminc tagú színjátszócsapat egy része sajátos nevelési igényű diák, akik nehezebben tanulnak, előadásuk ezért még értékesebb. Nagyon sokan támogattak minket, szinte az egész város megmozdult, hogy ez az előadás létrejöhessen - mondta Redler Mariann.

Munkájuk végeredményét pedig a próbák során csatlakozott Irinyi iskola fúvószenekarának zenéje teszi még hangulatosabbá és élvezhetőbbé. Velük együtt összesen hetven diák vesz részt az előadásban.

Az eredeti történettől igencsak eltérő, de tartalmában, mondanivalójában hasonló előadás során megtudjuk, hogyan válik a csintalan Pinokkióból igazi, éretten gondolkodó gyerek. Ám addig igencsak hosszú és göröngyös út áll előtte. Például rá kell jönnie, kik az igazi barátai, akik lehet, hogy "bejelölnek Facebookon", de helyette inkább furfangos módon kicsalják a pénzét, amit hiába keres rejtekhelyén kétségbeesetten a műanyag felmosónyélből és frizbiből összetákolt fémdetektorával a föld alatt. De a darabból kiderül az is, miért kell az állandó mókát és kacagást ígérő habkönnyű mesevilág helyett a sokszor lemondásokkal, áldozatokkal járó nehezebb utat választanunk az életben ahhoz, hogy egy valódi, értékekkel bíró, jobb emberré váljunk. Ám minden jó, ha a vége jó, ahogy annak lennie kell, az igaz jellem végül itt is elnyeri jutalmát.

A színdarab gyakran megnevettető szellemes szövegrészei és kellékei, a gyerekszáj naivitása, és a mai szleng lazaságán túl azonban a darab nagyon sok magvas gondolatot tartalmaz, aminek édes-keserű ízét a székről felállva is sokáig érezzük még. 

A gyerekek meglepően őszintén, éretten adják elő a történetet, ami inkább a mai valóság tükörképe, mint rózsaszín mese. Torokszorító, egyben felemelő érzés látni a háttérben, az előadás után a pedagógust könnyes szemmel, szeretetteljesen ölelő-szorító gyerekkarokat. Jó érzés tapasztalni, hogy vannak még apró, színes csodák, amit mi, emberek teremtünk egy olyan világban, ahol a gyengébbet, a kicsit eltérőt gyakran érik támadások és kiközösítés.