Kultúra

2010.03.25. 17:11

Az átélt hit életté változik a képeken, titkokat őrizve

Balatonalmádi - Hetvenöt alkotását mutatja be a Balatonfüreden élő Végh Márta festő azon a kiállításon, amely Hitem ikonjai címmel múlt pénteken nyílt meg a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtárban.

Kellei György

Az ikonok életképek és életrajzok, így Végh Mártáé is azok, fogalmazott megnyitóbeszédében Nagy Károly kanonok, a veszprémi Szent Mihály-székesegyház plébánosa. A művésznő ikonjai megfestett gondolatok, az átélt és elfogadott hitet ábrázolják, azt a természetfölötti világot, amellyel nap mint nap együtt élünk. Az átélt hit aztán életté változik a képeken, amelyek titkokat őriznek, miközben szemlélve őket kilépünk a természetfölötti világba.

Végh Márta ráfesti, rávetíti hitét az anyagra: vászonra, üvegre, fára, farostlemezre. Ikonjain hangsúlyt kapnak Jézus-ábrázolásai, a születés, a tanítás, a szenvedés és a feltámadás szakaszai. Mária-képei pedig újabb és újabb anyaképek, és erőteljes hitet sugároznak. Alkotójuk kilép az időből és a térből, ugyanakkor hangsúlyt fektet a fények és árnyalatok játékára. Külön figyelmet érdemelnek angyalábrázolásai, ezeken a szellemi lények szinte fizikálisan is megjelennek. Végh Márta egy-egy témát többféleképpen fest meg, más-más megközelítéssel illusztrál, hallhattuk.

Nagy Károly kanonok Bódi Mária Magdolna vértanú (1921-1945) arcképének megfestésére kérte fel a művésznőt. Az üvegképet a veszprémi székesegyházban helyezik majd el. Végh Márta a Keresztút című kompozíciósorozatát a székesegyháznak ajándékozta.

A megnyitón a Padányi Gregorián Schola adventi és nagyböjti énekeket adott elő.

A tárlat április 13-ig tekinthető meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!