Utóvédharc a színházért - Valló Péter darabválasztásról, közönségről

- Az utóbbi években harmadik alkalommal rendez Veszprémben, pályafutását is itt kezdte.

- Horvai Istvánnak volt ebben meghatározó szerepe. Remek színház volt a veszprémi, pezsgő szellemi műhely, a magyar kultúra fellegvára, az ország elitjéhez tartozott, Pétervári a kor szellemének megfelelően, de kimagaslóan jól vezette az intézményt. Olyan legendák fűződnek a nevéhez, mint például a tiszta magyar évadok, amikor csak magyar szerző művét mutatták be. Ma már nem szokás róla beszélni, de minden évben minden színháznak elő kellett venni egy szovjet darabot. Emlékszem, pályakezdőként a nyakamba varrták Zsugovickij -  azóta méltán elfeledett szovjet szerző - Egy vegyész feljegyzése című termelési drámáját, muszáj-feladatként legyártottam. Az ember szert tett egy mesterségbeli képességre; szakmailag képes volt olyan helyzetekben is helytállni, amikor nem a saját szája íze, legbensőbb elhivatottsága szerint kellett dolgoznia.

- Sok ilyen helyzet volt az életben?

- Hogyne! Amikor megszűnt a politikai nyomás, jött helyette más. A Radnóti Miklós Színház művészeti vezetőjeként Bálint András igazgatóval a gazdasági szempontokat is figyelembe kell vennünk. Néha kell egy vígjáték, hogy több néző jöjjön; ugyanazzal az érzéssel, mint annak idején Zsugovickijt, francia vígjátékot kell rendezni, ezt különösebb gerincbántalmak és panaszok nélkül meg tudom oldani.

- Feltélezem, nagyon régóta ön választ darabot, művészeti vezetőként ez feladata is.

- Jó néhány évtizede így van. Sok szempontot kell figyelni. Szeretnék mondjuk Csikyt rendezni jövőre, de itt már van Csiky és akkor nem lehet. Vannak személyes indíttatású vágyak, megvalósításukhoz olyan helyre kell menni, ahol meg van hozzá a társulat. Azt mondják, kiszolgáltatottak vagyunk a közönségnek, a közönség ítélkezik rólunk, valójában ez nem így van  nagyon sok mindent lehet előre prognosztizálni, sejteni.

- Veszprémben is sejteni lehetett, melyik előadást hogyan fogadják a nézők?

- Veszprémnek van egy sajátos közönsége. Amikor az ember Édes Annát rendez, annak ellenére, hogy tragédia, sokkal biztosabbra megy, mint amikor Sternheim A bugyogó című darabját vagy a Falstaffot.

- Honnan tudja ezt ilyen jól, ha hosszú ideje nem járt Veszprémben?

- Vannak barátaim, sokat járok a Balaton-felvidékre, Veszprémbe is bejövök - az az alkotó munka része, hogy az ember tudja, hova megy. Legyenek arról érzései, sejtései. Tapasztaltam, hogy telt házak vannak, a közönségnek tetszik a Moliere és az Édes Anna, kiváncsi az értékre. Érdekes lesz megnézni, vajon Sternheimet hogyan fogadja.

- Az Édes Anna sikerére számítani lehetett?

- Az Édes Anna a magyar irodalom olyan kimagasló értéke, amit minden magyar nyelven beszélő, gondolkodó ember ismer valamennyire. A veszprémi közönség mindig büszke volt a saját magyar kultúrájára, elkötelezettségére; éreztem, ha bemutatjuk - és ha nem rontjuk el - a veszprémiek szeretni fogják.

- Én nagyon szerettem.

- Örülök neki. A Falstaff egy fanyar, a polgári lét mögött erkölcsi visszásságokat szatírikusan kezelő színdarab. A Sternheim ugyanez. Ha van egy olyan város, amelyik kényes a kultúrájára, akkor a vígjátékjátszás se legyen ócska, olcsó. Legyen egy kicsit jobb a vígjáték is. Most elővettem egy szatírát, a 20. század egyik drámai csúcsteljesítménye.

- A darabot ön ajánlotta?

- Én. Gondoltam, itt van Szalma Tamás, Dobra Mária, Kőrösi Csaba, milyen jó lenne bemutatni ezt a darabot. A nyárspolgárság szatírája; azé a kispolgárságé, ami olyan áldatlan állapotokat teremtett a 20. században a felülről jövő parancsnak való megfelelésével, kritikátlanságával, maradiságával. Arra gondoltam, ez hasznos egy önmaga polgáriasságára annyira büszke városnak. Magára senki nem ismer, a szomszédjára biztosan. Tartalmas szatíra, kicsit nehezebb lesz nézni, mintha egy könnyű kis francia vígjátékot rendeznék, de majd elgondolkoznak rajta a nézők, lesznek viták.

- Nehezebb lesz nézni?

- Igen. Hozzátartozik a művész színházhoz, hogy a vígjáték is igényes. És a színészeknek sem mindegy, mit játszanak. Ha egyszer engem ide citáltak, kimondva-kimondtalanul elvárják tőlem, hogy a szakmai készségeket felfrissítsem. Nem adjuk olcsón, hetek óta pokoli munka folyt, a közönség érdekében. Lehet, hogy nem tetszik Sternheim, menjen a fenébe, gondolhatják a nézők, de azt el kell ismerni, hogy a színészek mindent megtettek azért, hogy az előadást elfogadják.

- Ha már a színészekkel való kapcsolatát, a szakmai felfrissítést említette: mi a munkamódszere? Mit vár el a színészektől? Hogy jön létre egy minőségi előadás?

- Egy posztmodern előtti nemzedék képviselője vagyok. Megpróbálok egy összefüggő rendszert létrehozatni a színészekkel. Ez majdnem stílus független, de a viszonylatok természetességét, komplexitását, az alakok körbe járhatóságát, a mondatok megformálását, a nézőkhöz való eljuttatását, a hangsúlyok végiggondolását, a mondatok mögöttes tartalmainak felfedezését, ábrázolását elvárom. Ez komplikált, nehéz folyamat. Igyekszem, hogy a próbák jó humorúak, oldottak legyenek. Muszáj a minőségre törekedni, mert a nézőtéren tompulnak az érzékszervek, az agyak; a civilizáltság, a kulturáltság, műveltség, olvasottság csökken. Amikor az emberek Shakespeare Hamletjét nézik, szemük előtt a Barátok közt szereplői lebegnek. Ma ellenálló közegen kell átjuttatni a történetet, az üzenetet, a cselekményt, amit régen úgy hívtunk, eszmei mondanivaló.

- Mi alapján választ darabot? A színészekre választ? Nyilván a műsortervet egészében is figyelembe kell venni.

- Ha az ember választ magának egy közlendőt, amit fontosnak érez abban a társadalomban, abban a korban, arra nem egy színdarab van. Nem muszáj színdarabokat a szerzői szándék elleni értelemmel felruházni, hiszen akkor arra az értelemre kell megtalálni a darabot. Ha az ember égetően aktuálisnak érez valamit és fojtogatja belülről, akkor is olyan darabbal kell ezt a tartalmat közölni, amire van színész. Mesterem szerint, az előadás sikere nyolcvan százalékban a szereposztásnál dől el. Sok mindennek kell együtt lenni. Nem akarok árulkodni, a Radnótiban is vannak vágyak, amiknek nem lehet ellenállni és megbukunk, nem áll össze a konstelláció. A veszprémi társulatot ismerem, tudom, milyen darabot lehet bemutatni, mit nem; adok tippeket, melyik szerepkör hiányzik.

- Elárulja nekünk?

- Nem. Bízzuk ezt az új igazgatóra! Mindenben állást foglalok, amiben a véleményemet kérik, néha még abban is, amiben nem kérik. Rögtön, ahogy bejött az új igazgató, Oberfrank Pál - aki sokáig kollégám volt a Vígszínházban - mondtam neki: Pali, ide reflektorokat kell venni. A világítás elhanyagolt része a színháznak, pici lépések történtek ugyan, de a gépek a színház átépítésének korából valók, a technika öt-hét év alatt amortizálódik. Ma a nézők nem kiváncsiak hatalmas beépítésekre, többmilliós várkastélyokra, a festett díszlet kora is lejárt. Korszerű, modern jelzésrendszerre van szükség, szép bevilágításra, ami felkelti az illúziót.

- Azt állítja, más egy dunántúli és egy alföldi város színházában darabot választani, előadni.

- Lehet, hogy kicsit túlzás, de ebben az utódvédharcban, amit az ember az európai színházért folytat, jobban bízik Veszprémben, mint sok más városban.

- Jó ezt hallani...

- Még mielőtt túlságosan örülne, elmondom, hogy azért vannak feszültségek az emberben; nem látja az egyetemistákat a színházban, nem tudja, miért nincs kapcsolat velük, látja, hogy zsugorodik az értelmiség.

- Melyek azok az égető, fojtogató problémák, amik ma önt foglalkoztatják?

- Útkeresés zajlik. Az előző társadalom politikai berendezkedésében centrális helyzetben volt a színház, a hatalom háta mögött üzengetés folyt a nézőkkel, egyfajta összekacsintás. Kialakult a színház társadalmi támogatottsága, ezt  amióta kapitalizmus van  folyamatosan veszítjük el. Nyilván saját hibáinkból, nem találván meg azokat a csatornákat, mondandókat, amikkel a nézőket bent lehet tartani a színházban.

- Rendez a jövő évadban is Veszprémben?

- Úgy tudom, Eperjes  bejelentette egy társulati ülésen, hogy jövök, Pali is beszélt velem. Sok felkérésből választom ki, amit elvállalok; a mostani munkát azért vállaltam, mert szavamat adtam Bujtornak és Eperjesnek.

- Hány előadást vállal egy évadban?

- Mindig többet, mint amennyit kellene. A premier előtt nem is tudok derűsen és jókedvűen a következő munkára gondolni, mert annyira elfáradok, a napi több mint tíz óra munka nagy intenzitású. Veszprémből megkerestek, semmi nem szól ellene, hogy ne jöjjek. Nem olyan sok éve van az embernek és mivel az egész életemet folyamatos munkával töltöm, sorsdöntő, hogy következő években mit vállalok, mert azok között a darabbéli emberek között telik az életem egy éve és azon gondolkodom, ők mit, miért csinálnak.