Két világ közt a színpadon

Tátrai Esztert a Lóczy gimnáziumból ismerem, én tanár voltam, ő diák. Nem tanítottam, de tudtam, ki ő, hiszen majdnem minden iskolai ünnepségen énekelt és a színjátszó kör tagjaként is sokszor fellépett. Különös jelenség volt már akkor is, mert bár folyton szerepelt, mégis egy kimondottan zárkózott, megközelíthetetlen, hogy ne mondjam morcos lánynak tűnt.

- Ez valóban így volt, félénk voltam és egyáltalán nem voltam talpraesett - meséli. - De a színpad az mindig is más volt, ott mindig otthon érzem magam. Anyukám egyébként tisztán emlékszik arra a pillanatra, amikor eldőlt, hogy színpadi ember leszek. Még alsós voltam, amikor a népdalkörrel Pesten szerepeltünk, és amikor hazajöttünk, azt mondtam neki csillogó szemekkel: ez az, a színpad, ezt szeretném csinálni. Látta rajtam, hogy ezt most komolyan kell venni. Meghatározó élmény volt a füredi Bem iskola kórusa is, melyet Horváth Ernő vezetett.

Szerintem egy zseni volt, és a zene ilyen szintű imádata tőle is származik. Két évig magánénekre is jártam, de rájöttem, hogy a klasszikus éneklés nekem mégsem fekszik, mert túl kötött. Szerettem szabadabban énekelni. Eszter tehát 15 évesen úgy döntött, maga képzi a hangját, mindenféle felnőtt szakember segítsége nélkül, mentorai ezentúl Celine Dion és Barbra Streisand voltak.

Állítja, a test mindig elárulja, mi jó az embernek és mi nem. Ha valamit nem csinál jól, egyszerűen bereked. Eszter intuitív ember, megy a megérzései után. Amikor például kortársai lázadó korszakuk közepén jártak, 16 évesen, ő akkor keresztelkedett meg és kezdett istentiszteletre járni. Maga választotta a református vallást, megtérésekor úgy érezte, hazaérkezett, ez az, ami addig az életéből hiányzott. És hogy a zenei tehetség honnan származik?

Eszter édesanyja tanár, édesapja hajóskapitány, de a bánrévei nagypapa, na ő egy különleges figura. A borsodi katonatiszt pályafutása után ugyanis nyugdíjasként citerákat kezdett gyártani. Addig-addig tanulmányozta a citerákat, míg saját maga rá nem jött, hogy készülnek, és mára ő az egyik legelismertebb hangszerkészítő. Eszter a gimnáziumi évek után Budapestre került.

- Megpróbáltam a színművészetit, hiszen ez a nagy álom, de a felvételi nem sikerült, a Póka Egon vezette Kőbányai Zenei Stúdióba azonban azonnal felvettek. Három évig mindenféle stílusban kipróbálhattam magam, rengeteget tanultam főleg énektanárnőmtől, Munkácsi Beától. Aztán egyszer csak a Földközi-tengeren találtam magam.

Történt az, hogy éppen a negyedik, kiegészítő évet végeztem 2007-ben, amikor egy hartyáni zenekar dobosa hallott énekelni, a zenekara pedig éppen énekest keresett. Megkérdezték, csatlakoznék-e hozzájuk, öt hónapra mennének hajóra zenélni. Indulás tíz nap múlva. Néhány órám volt eldönteni, végül belevágtam. Bejártuk a Földközi-tengert, minden este felléptünk. Életem legszebb helyein jártam, addig még a tengert sem láttam.

A szerződés lejártával hívták Esztert további szerződésekre, ám ő nemet mondott. Itthon szeretne érvényesülni, és ha az ember nincs jelen, bizony könnyen elfelejtik.

A szerény, karrierjét mégis nagyon elszántan építő fiatal énekesnő számára is egy nehéz, útkeresős időszak következett hazajövetele után, aztán ahogy lenni szokott, ennek is vége szakadt. Jött a nagy szerelem, a színház. - A szolnoki színház keresett szereplőket a Vörös Pimpernel című musicalhez - meséli.

- Mint ahogy minden meghallgatásra, erre is elmentem. És ezúttal felvettek! Egy évadot töltöttem Szolnokon, a kórus tagja voltam a darabban. Ráadásul a páromat is itt ismertem meg, ő színész. Ma két zenekarban énekelek, a Mitrio Jazzben és az Abba Sisters-ben, de a nagy álom a színház.

- Azt a pillanatot szeretem a legjobban, amikor kilépek a színpadra, ilyenkor úgy érzem, két világ között vagyok - mondja Eszter.

- Számomra a szereplés soha nem magamutogatás, ehhez mindig is túlságosan gátlásos voltam. Nagyon nagy a szeretetigényem, és azt mondják, hogy én is tudok szeretetet adni a dalokon keresztül.

Amikor énekelek, biztosan érzem, hogy csoda történik, de azzal is tisztában vagyok, hogy ennek én csak közvetítője vagyok, nem a megteremtője.