Kultúra

2009.11.16. 16:01

Tizenöt éves lett a tanszék

Veszprém - Éppen 15 éve annak, hogy Bécsy Tamás az ország első színháztudományi szakját megalapította az akkor még Veszprémi Egyetemen. A jubileum alkalmából a megyeszékhelyen és a fővárosban is rendeztek megemlékezést a napokban.

Gaál Julianna

A színháztudományi tanszék a modern filológiai és társadalomtudományi kar ékköve, kezdte köszöntőjét dr. Szilágyi István dékán. Az 1994-2005 között indított ötéves nappali és négyéves levelező tagozatos színháztörténet szakos képzés után 2006-tól már mesterszak is indult.

A kezdetekről dr. Pintér Márta Zsuzsanna, a tanszék vezetője emlékezett meg. Elmondta: Bécsy Tamás maga kereste meg és kérte fel az oktatókat, akik közül ketten, Ordasi Zsuzsanna és Gajdó Tamás azóta is itt dolgoznak.

Ezután dr. Ritoók Zsigmond akadémikus tartott előadást Euripidész Antiopé című drámájáról, majd a Bécsy-emlékkonferencia anyagából készült kötetet mutatták be. A könyvet Budapesten, a Bajor Gizi Színészmúzeumban is bemutatják november 21-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!